Herendi Gábor jobban ismeri a nézőit, mint ők saját magukat

Ha megkérdeznek, hogy mi volt a kedvenc filmem az elmúlt években, akkor nem egy bolgár művészfilmet mondanék, hanem valamelyik nem annyira rossz blockbustert. Egyszerű ember vagyok, egyszerű dolgokat szeretek. Ezek alapján azt gondolhatná az ember, hogy otthonosan érzem magam a Herendiverzumban, de ez közel sincs így, nem szerettem a rendezőtől a pénztáraknál rekordokat döntő Futni mentemet, a Magyar vándort meg felnőtt fejjel végig sem tudtam nézni. Szeretem az egyszerűséget, de a bugyutasággal, a felszínességgel és az olcsóbb humorral nem tudok mit kezdeni.

Nem tartom például viccesnek, de még csak érdekesnek sem, ha egy párkapcsolati problémákra szakosodott pszichológusnak párkapcsolati problémái lesznek. Nem nevetek fel hangosan véletlenszerűen bemondott csúnya szavakon és szexuálisan túlfűtött dialógusokon. Nem hoz lázba a klasszikus kabaréhumor sem, amikor azon kell nevetni, hogy a szereplők a párbeszédet továbbfűzve milyen viccesen kontráznak egymásra. Az, hogy én nem nevetek ezeken, nem jelenti azt, hogy más nem csapkodhatja a térdét a nevetéstől vonyítva azon, hogy egy szexi nagymama műmelleket csináltat magának, és hogy folyamatosan azt hangoztatja, hogy hány férfival feküdt le élete során. Merthogy ezekre mind van példa Herendi Gábor új filmjében, a Szenvedélyes nőkben.

A film a Futni mentemhez hasonlóan egy cseh sztori adaptációja. A középpontjában egy pszichológus (Balsai Móni) áll, akit megcsal az életközepi válságát élő, nem kimondottan vonzó férje (Scherer Péter). A főszereplő édesanyja, a kalandos életet élő nagymama (Básti Juli) azt kéri a lányától, hogy ne várja vissza a férjét, hanem élje ki magát, és legyen boldog. A boldogság végül egy fiatal férfi képében érkezik meg a csalódott nő életébe (Lengyel Benjámin), aki nem mellékesen a saját lányának (Varga-Járó Sára) a pasija.

A Szenvedélyes nők az első felében gondolkodás nélkül dobálja ránk a magyar és a nemzetközi vígjátékok elmúlt évtizedeinek összes jól ismert kliséjét. Van itt szerelmi bánatában egy egész tortát felzabáló negyvenes anyuka, cserfes, de jó szándékú női rokonok, félénk fiatal srác inhalátorral, kiégett, csúnyán beszélő rocksztár (Lengyel Tamás), és nagyjából minden jelenetre jut legalább egy félreérthető beszólás. Herendi szemmel láthatóan érti a műfaji elvárásokat: Divinyi Réka forgatókönyve pedig úgy építi párbeszédekkel egymásra a poénokat, hogy a közönség sokszor majdnem megfulladt a nevetéstől azon a vetítésen, ahol néztem a filmet. A Szenvedélyes nők első fele annyira eltúlzott,

mintha egy vígjátékon belül néznék egy szándékosan bugyuta, elnagyolt vígjáték-paródiát.

A játékidő nagyjából felétől aztán alább hagy a poénkodás, de a szereplők nagy része karikatúra marad. Ezzel együtt a film második részében már megjelennek dilemmák, felmerülnek betegséggel, veszteséggel és családi traumákkal is kapcsolatos releváns kérdések. A cselekmény a második félben megpróbál mélyebbre ásni, konfliktusok csúcsosodnak ki az addig többnyire csak szexen viccelődő szereplők között, ezt a két világot pedig Balsai Móni meghasonlott pszichológus karaktere igyekszik összekötni.

Ezzel egyébként nem volna baj, sőt még akár működhetne is, de a hangulat, a harsány humor után érkező hirtelen dráma összeroppantja a filmet. A film végére a két fél összeáll eggyé, amihez viszont egy tragédia és az anyai karakter egyik megkérdőjelezhető húzása is kell.

A Szenvedélyes nőkben így nem a szerelem vagy az önmegvalósítás, hanem a hátsó pályán előző anya-lánya kapcsolat kerül a film középpontjába, a finálé pedig egy egyszerű, de őszinte tanulság felé fut ki: mindenkinek joga van a boldogsághoz, még ha ez az út fájdalommal és csalódással is van kikövezve. Arra azért nagyon kíváncsi volnék, hogy a mellettem nevetőrohamot kapó negyvenes nő a film előtt is azt gondolta-e, hogy pont ez a húzás kell hozzá, de a nézők között ez a fordulat nem okozott nagy megrökönyödést.

Mégpedig azért nem, mert Herendi Gábor tökéletesen ismeri a közönségét, pontosan tudja, mit akarnak látni a nézői. A filmet egy olyan vetítésen néztem meg, ahol nemcsak a sajtó munkatársai voltak jelen, és a nézők reakciói alapján a rendező mindegyikőjük fejébe belelát, jobban ismeri őket, mint ők saját magukat. Pontosan tudja, hogy min nevetnek, mi hatja meg őket, sőt még azt is, hogy titokban mire vágynak. A Szenvedélyes nők patikamérlegen kimért közönségfilm, a mozijegyeladást maximalizáló alkotás. De nem jó film.

A Szenvedélyes nők november 27-től látható a mozikban, de több premier előtti vetítést is tartanak belőle.