Tönkretették a játékot, ami függővé tett

Sziasztok, Dávid vagyok, Football Manager-függő. Valamikor a kilencvenes években, gyerekként csúsztam rá az anyagra, és a szerhasználat elkísért egészen a húszas éveim elejéig. Tisztán emlékszem, hogy még az érettségimre is úgy készültem, hogy közben ment a monitoron a Football Manager (FM), és két tétel között vadul nyomkodtam a space-t, hogy amíg jegyzetelem az első világháborút, addig is menjen egy meccs a háttérben. Nem csoda, hogy az érettségi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, cserébe az akkor még Felcsút néven szereplő csapatot csupa honosított elefántcsontpartival bevittem egészen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig. Valamit valamiért, ugyebár.

Aztán végre dolgozni kezdtem, lett életem és sikerült felhagyni a káros szenvedélyemmel. Csakhogy jött a Covid, és ahogy sokan mások, úgy én is visszacsúsztam régi rossz szokásomhoz, a soha véget nem érő Football Manager-mentésekhez, amikor a III. kerület csapatából igyekeztem BL-indulót csinálni egy moddolt adatbázissal. Éppen ezért ki merem jelenteni, hogy a legújabb Football Manager egy óriási baklövés, és ha nem szedik össze magukat a készítők, akkor az elmúlt közel 30 év egyik legstabilabb játéksorozatát sikerült kicsinálni.

A Football Manager elődjének tekinthető Championship Manager (CM) több mint harminc éve, 1992-ben indult, és a kilencvenes években egyike volt a sok fociedző-szimulátornak. Az évtized végére aztán egyértelművé vált, hogy a CM a műfaj királya, és a trónját még az sem ingatta meg, hogy egy 2003-as céges kettészakadás következtében Football Manager néven folytatódott a játék. A játék lényege, hogy egy fociedző bőrébe bújhatunk, aki egy klubcsapatot és/vagy válogatottat irányít. Mi rakjuk össze a taktikát, mi intézzük az igazolásokat, mi küldjük ki afrikai meg dél-amerikai tinédzserekre a játékosmegfigyelőket és minket kér számon a vezetőség, ha nem sikerül teljesíteni a szezon eleji elvárásokat. Mindez egy rettentően részletes, kvázi Excel-táblában történik, amiből a laikusok annyit láthatnak, hogy egy rakás szám- és adathalmazt bámulunk.

„Te nem is játszol ilyenkor?” – hangzik el a teljesen jogos kérdés általában, amire minden hardcore FM-gamer azt válaszolja jogosan, hogy „nem, hát ez benne a lényeg”. A FIFA- vagy PES-sorozatoktól (bár az EA éveken itt próbálkozott menedzserjátékokkal) eltérően itt maga a meccs gyakran a legérdektelenebb pontja a játéknak, sokkal érdekesebb benne az az elképesztő mennyiségű mikromenedzselés, ami az egész élmény sava-borsát adja.

Ez akkor volt nagyon látványos, amikor a meccsélmény annyiból állt, hogy színes téglalapokban angol szöveggel mesélte el a gép, hogy éppen mi történik a pályán, mi meg arra vártunk, hogy a mi színeink kezdjenek villogni, mert akkor gólt szereztünk. 2003-ban aztán megjelent a 2D-s meccsmotor, ami vizuálisan úgy nézett ki, mintha láthatatlan kezek gombfociznának, de nekünk, FM-függőknek ez olyan volt, mintha a kedvenc anyagunkban növelték volna a hatóanyag arányát. A következő nagy váltás pedig 2009-ben jött, amikor megjelent az akkor paradigmaváltónak számító 3D-s meccsmotor.

Ezt a hosszú felvezetést csak azért írtam le, mert nagyon fontos az, ami 2009-ben történt. A 3D-s meccsmotorra átállás megosztotta az akkori játékosokat, az FM-ben ugyanis minden fontosabb a szép grafikánál, hiszen tényleg csak egy nagyon interaktív Excel-táblát nyomkodunk, ez maga a játékélmény. Teljesen mindegy, hogy gombfocifigurák vagy szögletes 3D-s figurák szaladgálnak a pályán, nekem csak az számít, hogy a szögletnél a közelebbi kapufához lőjük a labdát, ahová betoltam a 190 cm feletti középső védőimet fejelni, köztük azt a 18 éves csodagyereket, akit a kolumbiai másodosztályból hoztam el két zacskó szotyiért meg egy angolnyelv-kurzusért. Az, hogy ezt két vagy három dimenzióban látom, igazából lényegtelen.

A 2009-es átállás sok újítással is járt, és az FM-sorozat csak pár évvel később tudta annyira összeszedni magát, hogy ugyanazt a szintet hozza, mint a 2D-s korszakban. Valami hasonlót érzek a Football Manager 26 megjelenésénél is, aminek a legnagyobb újítása papíron, hogy Unity-motorra ültették át az egész játékot, ami új és szebb meccsmotorral, FIFA-együttműködéssel és a női foci bevezetésével járt. Ráadásul 20 év után először egy év kimaradt a sorozatból, mert az FM24-et nem követte FM25. Ez óriási blama a játék történetében, mert a legtöbbször ugyan csak apróbb fejlesztések és a frissített adatbázis különbözik az új és az előző évi játék között, de legalább stabilan jött minden év őszén az új FM. Tavaly ez viszont elmaradt, főleg az új meccsmotor és az egész széria megújítása miatt, ami annyira elhúzódott, hogy még a kieső eladásokat is bevállalták, csak hogy a következő Football Manager tényleg nagyot üssön. És sajnos ütött is, csak mélyen övön alul.

Katasztrófa a kezelőfelületen

Ami egyből látszik az új FM elindítása után, hogy teljesen átalakították a kezelőfelületet, vagyis a UI-t. Ez vitán felül a legfontosabb része a játéknak, hiszen az időnk túlnyomó többségét azzal töltjük meccsek között, hogy a leveleinket olvasgatjuk, a játékosmegfigyelőink visszajelzéseit csekkoljuk, csiszolgatjuk az edzésrendet, a taktikát és közben bele-belenézünk más csapatok kereteibe, hátha el lehet hozni valami jó kis játékost, aki annyira elégedetlen, hogy már áron alul próbálnak megszabadulni tőle. Így szereztem meg szinte apróért Szaúd-Arábiából a csapatomba Steve Bergwijnt és Sergej Milinković-Savićot is.

Természetesen a kedvenc angol csapatommal, a West Hammel kezdtem az első mentésemet azért is, mert a klubot pont a CM-FM játékok miatt szerettem meg még abból az időszakból, amikor itt játszott az angol foci szinte összes reménysége, például Rio Ferdinand, Frank Lampard, Jermaine Defoe, Joe Cole, Mark Noble vagy Michael Carrick. A mai West Ham viszont közel sem ilyen szexi, idén a kiesés ellen harcolnak, és már nagyon rég nem ők szállítják az angol foci nagy tehetségeit.

Szögezzük is le gyorsan:

az új kezelőfelület vállalhatatlan, bugos, rettenetesen néz ki és bizonyos pontokon egyszerűen kín használni. Már amikor használható egyáltalán.

A Football Manager mindig is inkább PC-s játék volt, egy jó ideje pedig egyértelműen a laptop a legnépszerűbb platform hozzá, hiszen a nem túl erős grafika miatt nem kell hozzá túl nagy gépigény, és a bármikor leállítható játékmenet miatt az ember akármikor előkaphatja, hogy csak egy picit játszik vele, amíg várakozik a kocsiban a gyerek edzésén. Azonban amióta a Football Manager bekerült a Netflix kínálatába és egyre többet fejlesztik a mobilos és konzolos verziót, a készítők válaszút elé kerültek: beállni a késő kapitalista kockázatitőke-befektetős sorba, és kizárólag negyedéves pozitív hozamokhoz optimalizálni a játékot vagy kiszolgálni a bizonyos esetekben (ilyen vagyok én is) évtizedek óta hűséges rajongókat, akik továbbra is laptopon nyomják, és sokkal boldogabbak egy új statisztikai mérőegység bevezetésétől, mint egy bikább meccsmotortól. Az előbbiek győztek.

Az új kezelőfelületet egyértelműen telefonos és konzoljátékosokra szabták, gyakorlatilag mindent totál máshová helyeztek, amivel elsőre áramvonalasabbnak tűnhet minden, de így másfél szezon után egyértelmű, hogy mekkorát hibázott a játék mögött álló Sports Interactive (SI).

• A képernyő gyakran harmada teljesen üres, a szövegdobozok indokolatlanul kicsik;
• bizonyos menüpontok teljesen át- vagy kikerültek a játékból;
• a játék egyik legfontosabb elemének számító üzenetolvasás maga a pokol, egyszerűen még most sem tudom, hogy fentről lefelé, vagy lentről fölfelé kell olvasni a beérkező üzeneteket;
• az előre-vissza lépés a menük között baromi nehézkes, és néha nem működik;
• a játék gyakran lefagy vagy olyan hibákat generál, amelyek miatt újra kell indítani a játékot;
• egy sor olyan funkciót kivettek a játékból, amelyek évek óta benne vannak;
• sokkal rosszabb a játék keresője, olyannyira, hogy bizonyos játékosok nevénél nem elég beírni a vezetéknevet;
• a menük közti navigálás kész téboly, gyakorlatilag minden fontos adatot vagy ablakot kétszer annyi kattintással érünk el, mint korábban;
• és olyan szerintem esszenciális apróságok is eltűntek, mint az, hogy meccs közben a pálya széléről is adhassunk utasításokat;
• az átigazolási időszak utolsó napja most pont ugyanolyan nap, mint a többi, miközben az elmúlt években a játék ezen a napon átváltott néha félórás részekre, hogy még tudjunk az utolsó pillanatokban igazolni vagy eladni játékosokat.

Egy egyszerű példa: ha régen meg akartam nézni az angol U19-es válogatott keretét, akkor elég volt rákattintanom bárhol arra egy szövegdobozban, hogy „England U19”. Most viszont először jobbal kell klikkelni, aztán arra, hogy „squad”. Ha csak simán rányomok, akkor a felnőtt csapat adatlapjára visz minket, ahonnan máig nem tudom, hogyan tudok átkerülni az utánpótláscsapat felületére. És több tucat ehhez hasonló apró frusztráció rombolja a játékélményt minden pillanatban.

Nyilván hülye lenne az SI nem nyitni új piacokra, és a Netflix meg a mobilos verzió tényleg behúzott olyan felhasználókat is, akiket nem az uruguayi másodosztály érdekel, hanem el vannak azzal, hogy sztárjátékosokat igazolnak a Manchesterbe vagy a Madridba, aztán letarolják a BL-t. Az viszont nem tiszta, hogy a kezelőfelület áramvonalasításához (bár ezt pont a mobilos verziót nem érintette) miért kellett még olyan apróságokat is kivenni, mint az az adatsor, ami azt mutatja, hogy a játékosaink milyen formában voltak az utolsó öt meccsen.

Az új FM butább, kényelmetlenebb és közel sem annyira immerzív, mint eddig.

Ez még nem az igazi

A játék ettől a kiadástól átállt a Unity motorra, amivel minden eddiginél jobb és látványosabb meccsmotort ígértek a készítők. Ez meg is történt, mert a 3D-s nézet tényleg jobb, szebb és gördülékenyebb, mint eddig valaha, de ez a hasonlat kicsit olyan, mintha azt mondanánk, hogy a 40 éves Ladánk után előrelépés átülni egy 25 éves Opel Corsába. A hardcore FM-játékosoknak tényleg lenyűgöző, hogy a kis pixeljátékosaink most már látványosan cseleznek, a kameraállások és visszajátszások reszponzívak, és nem kell kitépni az agyam az idegességtől, amikor a VAR miatt még a videójátékban is másfél-két percig álló játékot kell nézni.

Csakhogy sok-sok játék után feltűnik, hogy alapjaiban keveset változott a meccsmotor, rengeteg mozdulatsort egy az egyben átemeltek a korábbi játékokból, miközben még mindig korcsolyásokként csúszkálnak a játékosok a pályán, és még mindig nincs összhangban a törzsük a végtagjaik mozgásával. Sok baromság is bekerült, például nálam Bergwijn valamiért rendszeresen rá akarja fejelni a labdát a kipattanó szögletről a kaputól 25 méterre, és hiába fejeli ki jó bénán bedobásra, ezt simán megismételte kétszer-háromszor egy meccs során. Hasonló módon érthetetlen, hogy bármit állítok is be – az idei játék abszolút legjobb részének számító taktikai szegmensben –, továbbra is a középső védőmmel akar 16-oson kívüli bombagólokat szerezni a gép. Csak sajnos Jean-Clair Todibo erre alkalmatlan, de ez a játékot nem érdekli, bármit csinálok is.

Tényleg imádom az FM-játékokat, egyedül és barátokkal is (a Steam szerint az FM22-be 4100 beletett játékórám van), de az új FM26-tól rendre elmegy a kedvem. Elég hamar azon kaptam magam, hogy mindent rábíztam a stábomra az edzésektől a szabadrúgás-variációk kitalálásáig úgy, hogy még most sem értem, miért nem tudom az asszisztensemre bízni, hogy ő döntse el, az ellenféltől melyik játékost hogyan fogjuk a pályán.

Ennek az lett a következménye, hogy a leveleim nagy részét nem olvasom, a játékosaim moráljával nem foglalkozom, és a játék egyik legjobb része, a csiszolatlan gyémántok felfedezése se megy igazán. Annyira kényelmetlen és átláthatatlan az adatsorok és ablakok megnyitása, hogy a legócskább megoldást választottam: megkerestem a neten, hogy kik az idei játék úgynevezett wonderkidjei (olyan 20 év alatti játékosok, akikből világsztárok lehetnek), és azokat egyenként lescoutolgattam. Ennél én sokkal többet tudok, és attól sem lett jobb kedvem, hogy Yakobishvili Antal személyében az idén végre van egy magyar csodagyerek is a játékban.

Pedig nagyon izgalmas, hogy sosem volt ennyire részletes a taktikai repertoár, hogy új pozíciókat és szerepköröket vezettek be, és hogy már nem működik akármikor a 4-2-3-1-es felállás gegenpressinggel. De közben kivették teljesen a válogatott focit, vagyis nem lehet már nemzeti csapatot vezetni (pedig minden játékban csinálok egy magyar focit felemelő mentést, amikor egyszerre vagyok egy klubbal és a magyar válogatottal), cserébe van női foci. Emiatt az internet szexuálisan frusztráltabb része azonnal őrjöngeni kezdett, és kizárólag olyan szempontból érthető az elkeseredésük, hogy amíg a női foci valóban fejlődő, egyre népszerűbb sport, talán kicsit túlzás kivenni egy rakás funkciót a játékból, hogy egy egyelőre marginális ága is beleférjen a játékba. Az óriási húzás, hogy ezzel például lányokkal is meg tudják szerettetni a műfajt, és egyszer biztosan kipróbálom a női focit is, de az anyjuk pincéjében zsörtölődő inceleket nehéz ezzel meggyőzni, amikor egy ennyire összegányolt, minden sebből vérző játékot kapnak, ami látványosan kevesebb, mint az előző kiadás volt.

Őszintén kívánom, hogy az SI szedje össze magát, és tartson még ki sokáig, mert ott vannak a jó alapok ehhez a játékhoz, de ezen még rengeteget kell csiszolni. Ha elengedi az egérrel kattintgató hardcore játékosokat a stúdió, akkor nincs jövője a sorozatnak. A meccsmotor ennél csak jobb és szebb lehet, és szükség is van rá, mert ha tényleg alkalmi játékosokra lő a játék, akkor hogyan magyarázza el nekik bárki, hogy ebben a játékban úgy néz ki egy meccs, mint a FIFA 2011-ben. Ezen még lehet fejleszteni, ahogy azt is kétlem, hogy a hiányzó funkciók ne kerülnének vissza előbb-utóbb. Viszont az aggasztó, hogy vannak olyan részei a játéknak, mint a sajtótájékoztatók és a média, ami pontosan tök ugyanolyan, mint 10 évvel ezelőtt, de még konkrétan a kérdésekre és az azokra adható válaszok sem változtak semmit. Miért nem ezt vette ki a játék, ha közismerten a kutya sem használja, és a fejlesztők sem foglalkoznak vele? Egyszerűen a kapkodást érezni mindenhol, ami úgy különösen aggasztó, hogy ugyebár volt még egy évük ezen a játékon dolgozni a tavalyi kimaradás miatt.

Nem lepődnék meg, ha a többség jövő őszig visszatérne az előző FM-hez, mert több patch és update után is recseg-ropog az FM26, és az új meccsmotor annyira azért nem látványos, hogy ne tudjam élvezni az eggyel ezelőttit. Az már fel sem merül bennem, hogy a barátaimmal leüljünk online játszani, mert tényleg kétszer annyi időbe telik megcsinálni mindent, ami frusztrációhoz vezet. Márpedig az FM nekem a komfortjátékom, olyan, mint terhes nőknek a soha véget nem érő Jóbarátok-nézés: ha kikapcsolódásra vágyom, de azért túl sok izgalmat nem szeretnék, akkor csak előveszem, nyomok pár meccset vagy csak a space-t, miközben valami közepes sorozatot nézek. Ez pedig boldoggá tesz. Most nem tesz boldoggá, és ezt visszaeső függőként különösen nehéz kimondani.