Dopeman a Petőfin, Krasznahorkait lenyomó Ákos, az alkohol mint kultúra – erős gondolatok a Carson Coma-interjúból
Közel másfél órás videós interjút készítettünk a Carson Coma két tagjával, Fekete Giorgióval és Héra Barnabással. Ebben a cikkben az interjú legerősebb részeit közöljük.
Fricska volt az eurovíziós indulás
Idén februárban írtunk először arról, hogy San Marino színeiben indult a Carson Coma az Eurovízión. A San Marino RTV-nek Fekete Giorgio el is mondta, hogy versenyre nevezett dalukkal arra reflektáltak, hogy a magyar köztévé nem indít hazai produkciókat a dalversenyen.
Az adásban Fekete és Héra is elismerték, hogy egyértelműen fricskának szánták, hogy San Marino színeiben próbálkozzanak az Eurovíziós Dalfesztiválra kijutni, ha már Magyarországról nem lehet.
„Nem voltak álmatlan éjszakáink azért, hogy végül nem mi képviseltük San Marinót az Eurovíziós Dalfesztiválon. Amit el akartunk érni ezzel a dallal, az sikerült” – mesélte Fekete Giorgio. Héra Barnabás hozzátette, hogy a zenekar pozitív élménynek élte meg a kísérletet, mert San Marinót amúgy nem nézték volna meg, a verseny miatt viszont több napot is ott töltöttek.
Fekete Giorgio elmondta azt is, hogy nagyon szomorúak, hogy a Mandiner olvasói nem őket szavazták meg az év kulturális személyiségének. „Ezúton is szeretnénk gratulálni Ákosnak, aki lenyomta a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót, neki üzenjük, hogy majd legközelebb, szép próbálkozás volt” – ironizált Fekete.
Ne az alkohol legyen a kultúránk
A Purgatórium című lemez egyik dalában, a Szegény öreg Tóth úrban a zenekar a toxikus maszkulinitást figurázza ki. „Ez egy olyan ország, ahol így végzi a legtöbb ember: egy kocsmában, elpanaszolva az életüket a kocsmárosnak” – mesélt Fekete a dal koncepciójáról. Ezen az albumon többször is előkerül a magyar férfiakról alkotott kép, és hogy sokaknak még ma is azt jelenti a férfiasság, hogy csak sör legyen meg foci.
„Az is szomorú jelenleg ebben az országban, hogy zajlik egy drogháború, ami egy releváns és valódi probléma, de ezzel párhuzamosan Horváth László, a drogügyi kormánybiztos kijelenti, hogy az alkohol a kultúránk része. Én nem akarom, hogy a kultúrám része legyen az alkohol” – mondta Fekete Giorgio.
Fekete Giorgio a lemezről a Rántott sajtot tartja a kedvencének, aminek szövegét Héra Barnabás írta. „Giorgio látta, hogy a zenekar vegetáriánus tagjai rengeteget szívnak a backstage-ben, mert az egyetlen vega verzió állandóan a rántott sajt. Azt mondta, kéne erről írni egy dalt, én pedig megírtam egy közös alkotótábor után, és azt gondolom, hogy a zene nagyon jól rezonál a szövegre” – mesélte Héra.
Gratulálnak Dopemannek
A Carson Coma eleinte sokat köszönhetett az akkori Petőfi Rádiónak, ma már azonban nem játsszák őket, utolsó alkalommal július első napjaiban ment le tőlük egy régi slágerük.
„Új dalokat nem játszott a Petőfi Rádió tőlünk már a negyedik lemezünk óta, de hetente néhányszor az Immunissá válunk, illetve a Na mindegy című dalok lementek, bár nem főműsoridőben. Utoljára júliusban játszottak tőlünk dalt, én azt gondolom, azért, mert akkor ütötte fel a fejét a mocskosfideszezés a fesztiválokon” – mesélte Héra Barnabás.
„Ha belegondolunk abba, mennyi pénzt költ az állam adófizetők pénzéből a Petőfi Rádió működtetésére, fáj, hogy ilyen lett a színvonala. Miért ne lehetne a miénk ez a rádió? […] Ezúttal viszont gratulálni szeretnénk Dopemannek is, aki a Petőfi Rádió napi előadója lett” – mondta Fekete Giorgio a Petőfi Rádió jelenlegi helyzetéről, ahol a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján választotta a nap előadójának Dopemant a rádió.
Rengeteg mindent veszítettek a kiállásaik miatt
A beszélgetésben többször szóba került az idei év nagy nyári slágere, a „mocskos Fidesz”-skandálása a fesztiválokon, koncerteken. „Furcsán érzem magam, amikor történik a mocskosfideszezés, mert félek. Nem tudom, mitől, de félek. Bár szólásszabadság van, félek, hogy ennek milyen következményei lesznek. Nem csinálnánk semmit máshogyan, mert nagyon fontos, hogy az ember kiálljon a saját értékei mellett, de tény, hogy rengeteg mindent veszítettünk azzal, hogy kiálltunk társadalmi és közéleti ügyek mellett. És most nem csak a lemondott brüsszeli koncertről beszélek, abba bele se kezdjünk, hogy mennyi helyre nem hívnak” – mondta Fekete Giorgio.
Héra Barnabást a mocskos Fidesz jelenségénél az érintette rosszul, amikor Kocsis Máté azt nyilatkozta, hogy ezt az egészet a zenészek generálták, és lefizették őket. „Mintha ez egy hátulról indított összeesküvés lenne, amivel a népet megvezetik a zenészek, miközben erről szó sincsen.”