150 millió forintból a csillárról is lézerezni lehetne egy arénában – kiakadtak a zeneiparban a fideszes előadóknak kiosztott pénzekre

150 millió forintból a csillárról is lézerezni lehetne egy arénában – kiakadtak a zeneiparban a fideszes előadóknak kiosztott pénzekre
A turnéjára 100 millió forint támogatást elnyerő Deák Bill Gyula, miután átvette a Máté Péter-díjat Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztertől és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkártól a március 15-i állami elismerések és művészeti díjak átadásán a Pesti Vigadóban 2026. március 13-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) közel 12 milliárd forint közpénzt osztott ki a választások előtt többek között a Fidesz holdudvarához köthető alapítványoknak, cégeknek és celebeknek. A döntésnek nagy visszhangja lett, ugyanis kiderült, hogy erről a pénzosztásról a szokásos NKA-eljárás helyett Hankó Balázs kulturális miniszter egy ideiglenes kollégiummal hozott döntést. Ebben a kollégiumban a zeneiparra rálátó szakmai szereplők helyett Ughy Attila, a XVIII. kerület korábbi fideszes polgármestere és két, Hankó minisztériumában dolgozó személy volt, de róluk is csak az ügy nyilvánosságra kerülése óta elérhető ez az információ. A pénzosztás nyilvánosságra kerülése óta lemondott az NKA alelnöke, Bús Balázs, aki egyelőre nem kommentálta az ideiglenes kollégium döntését.

Hankó Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, minden a szabályoknak megfelelően zajlott ebben a pályázatban, és a döntések meghatározott szakmai szempontok alapján születtek. Ezekről a szakmai szempontokról azonban nem közölt információkat, és nehéz is lenne őket védeni, hiszen az NKA rendszerében példátlanul nagy összegeket utalt ki ez az ideiglenes kollégium turnékra, koncertekre, dalszerzésre.

A pályázat előtt két hónappal alapított cég például 500 millió forintot, az Edda arénakoncertje 150 millió forintot, Deák Bill Gyula turnéja 100 millió forintot kapott, emellett 5 millió forintos alkotói támogatást ítéltek a Fidesz-kampányban aktív Tóth Gabinak vagy Dopemannek.

„Nem arra lett az NKA rendszere kitalálva, hogy több száz millió forintokat kiosszanak” – mondta például a csütörtökön adásba kerülő Afterben Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Programjának elindítója. Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke, és az NKA egyik kollégiumának tagja a Facebookon azt írta, hogy „ez a »kollégiumnak« csúfolt valami több pénzt osztott el, mint az NKA összes művészeti ágat és rendezvényt lefedő minden kollégiuma együtt. Egy rendes kollégiumnál sosem lehet ekkora összegeket kapni, egyszámjegyű milliókon, néha százezreken megy a harc.

Ha ez a pénz, amiről senki sem tudott, a rendes kollégiumi rendszeren belül lett volna kipályáztatva, abból csodákat lehetett volna tenni”

– írta Weyer a posztjában.

Szerdán az NKA oldalára kikerült egy közlemény, miszerint Hankó Balázs részletes beszámolót fog kérni minden, ebben a támogatásban érintett pályázótól, amely a közlemény szerint „az NKA elnöki átadás-átvételi eljárás részét fogja képezni”. A közleményben az is szerepel, hogy Bús Balázs április 14-ei szóbeli lemondása a jogszabályok által meghatározott 30. napon hatályosul.

Nem kerülhetett 150 millió forintba egy arénakoncert

A pályázati listán az egyik legkiugróbb zenei produkcióra odaítélt összeget, 150 millió forintot Pataky Attila P. Management névre hallgató cégének ítéltek oda az Edda Művek márciusi arénakoncertjére. Ezen felül az együttes több tagja, köztük Pataky Attila, Kicska László, Alapi István, Gömöry Zsolt és a frontember fia, Pataky Gergely, fejenként 5 millió forint alkotói támogatást kapott. Kerestük az ügyben a P. Managementet, de a cég képviselője azt mondta, nem adhat ki információt, mert nincs rá meghatalmazása.

Jakab-Dezsényi Eszter, Krúbi menedzsere kérdésünkre azt mondta, hogy a Youtube-on fellelhető koncertfelvételek alapján az Edda arénakoncertje nem kerülhetett 150 millió forintba. Viszonyításképpen Krúbi korábbi arénakoncertjét említette, ahol számtalan LED-fal, kivetítő, lámpa és nagy mennyiségű SFX volt, mégsem került az egész 150 millióba. „Ennyi pénzből olyan koncertet lehetne összerakni, ahol még a csillárról is lézereznének” – mondta. „Szerintem teljesen egyértelmű, hogy olyan előadók nyertek ezen a pályázaton, akik szakmailag nem tartanak ott, és piaci viszonylat alapján sem azon a szinten állnak, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 100 milliókat öntsön beléjük” – tette hozzá Jakab-Dezsényi.

Egy több évtizede rendezvényszervezőként az iparban dolgozó forrásunk szerint egy átlag aréna bérleti díja 5-6 millió forint, és az még csak az üres terem, amire rájön a színpadépítés költsége. Szerinte egy vidéki sportcsarnokos koncert 20-30 millió forintba kerül, és ebben még nincs benne a reklám és a jogdíjak. Elmondása szerint dolgozott olyan arénaprodukcióban, aminek a költsége 50 millió volt.

A támogatottak között szerepelt a Barcode 2007 Szolgáltató Bt. is, ami az Első Emelet zenekar technikai eszközparkjának megújítására kapott 25 millió forintot. Egy technikai szakemberük elmondta, hogy a pályázatra nem látott rá, de a zenekar már használja az így beszerzett eszközöket.

Deák Bill Gyula a Rossz vér turnéjára kapott 100 millió forintot, kérdésünkre a zenész és menedzsmentje is hangsúlyozta, hogy szabályosan pályáztak a pénzre. A zenész szerint már megkapták az összeget, amit nem azért ítéltek oda neki, mert fideszes. Ehhez képest olvasónk talált egy posztot, amelyben D. Kovács Róbert Antal, a Fidesz egyik képviselőjelöltje az áprilisi választás előtt arról posztolt, hogy barátja, Deák Bill Gyula is őt támogatja.

Deák Bill Gyula fia, Deák Tamás telefonon kérdésünkre azt mondta: a 100 millió forintot a májusban induló és decemberben záruló, húsz állomásos Rossz Vér Turnéra fogják felhasználni, és 2027. március 1-ig kell elszámolniuk az összegről. Egy ilyen esemény több tízmillióba is kerül, ami mellé még a hang- és fénytechnika, a színpadok, a LED-falak, a reklámok és a vendégzenészek költségei is jönnek. Deák Bill Gyula egy videóban arról beszélt: „Sokan emlegetnek most nagy összegeket, de fontos tudnotok: ez a pénz nem az én személyes fizetésem, és nem »ajándékba« kaptam. Ez a keret teszi lehetővé, hogy a produkció eljusson majdnem 20 településre. Ebből fizetjük a technika és a bérleti díjakat, a személyi költségeket,– rengeteg háttérmunkás megélhetése és munkája van ebben a turnéban.”

Kisebb tételeket jelentettek ebben a pénzosztásban az alkotói, többek között dalszerzésre, felvételre vagy dalírásra fordítható támogatások, itt jellemzően 2-5 millió forint közötti összegeket osztottak ki. Molnár Gábor, a Gold Record kiadó ügyvezetője szintén a csütörtökön kikerülő Afterben beszél arról, hogy

az 5 millió forint alkotói támogatás nagyon elrugaszkodott összeg a pályázati rendszerben.

Ennél a normál menetben jóval kisebb összegekre pályáznak előadók, dalszerzők, akik nagyon szigorú rendszerben jellemzően párszáz ezer forintot kapnak alkotói támogatásként.

Az eset nyilvánosságra kerülése óta az egy szerzeményére 5 millió forintot kapó Kis Grófo az RTL-nek azt mondta: első körben hallomásból értesült a pályázatról. Több konkrétumot Dopeman sem osztott meg, és a pályázatról azt mondta, őt nem kereste meg senki, és szerinte minden zenekar pályázhatott. A többi nyertes közül Tóth Gabi nem akart nyilatkozni, és nem kommentálta a hírt Muri Enikő sem.

Kövess minket Facebookon is!