Szombaton is rekordmennyiségű ember ment el szavazni az előválasztáson

9783

Az eddigi legtöbb szavazatot adták le szombaton az ellenzéki előválasztáson, és az online szavazatok aránya és száma is jelentősen nőtt. Összesen 89 202 ember voksolt,

  • ebből 70 122-en szavazóponton,
  • míg 19 080-an online tették meg ugyanezt.

Az Országos Előválasztási Bizottság által közreadott adatok szerint az előválasztás kezdete óta összesen 436 702-en szavaztak. A pénteki rekord egyébként gyorsan meg is dőlt ezzel, majdnem 15 ezerrel több szavazatot adtak le szombaton. A bizottság azt is kiemelte, hogy az interneten keresztül szavazók a nap folyamán vagy azt megelőzően regisztráltak.

A 21 Kutatóközpont korábbi elemzése szerint a DK-nak nagy valószínűséggel az alacsony (2-300 ezres) részvétel kedvezne az előválasztáson, mert akkor vélhetően többségben lennének a párt elkötelezett szavazói. Ezt az arányt azonban már most, napokkal az előválasztás vége előtt túllépték a szavazók az adatok szerint.

Amennyiben félmillió felé közelítene a résztvevők száma, vagyis a pártok felé kevésbé elkötelezett választók is elmennének szavazni – ami az adatok alapján már most megtörtént, és még mindig van három nap az előválasztásból – akkor a DK miniszterelnök-jelöltje várhatóan rosszabb eredményt érne el – vélik a tanulmány készítői.

A Medián felmérése szerint ugyanis a kevésbé elkötelezett ellenzékiek körében messze Dobrev Klára a legelutasítottabb jelölt.

Pénteken tartották meg a második miniszterelnök-jelölti vitát, amiről itt tudósítottunk percről percre, itt pedig összefoglaltuk a fontosabb mozzanatokat. Az előválasztás első fordulója kedden, szeptember 28-án zárul. A szavazatszámlálás szeptember 29-én, szerda reggel kezdődik meg húsz megyei helyszínen. A képviselőjelölti választások végeredménye folyamatosan, a miniszterelnök-jelölti választás végeredménye késő délutánra várható.

Az előválasztás hátteréről készített videónkat itt nézhetik meg:

Az alábbi térképen pedig láthatják, melyik körzetben kik az indulók:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!