Kövér László: A magyar baloldalon a sunnyogást felváltotta a nyílt hazaárulás politikája

7008

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László szokásos adventi interjút adott a Magyar Hírlapnak, aminek a címe: Végkifejlet. Ebben nem került szóba az a beszéd, amelyet a titkosszolgálati vezetők előtt mondott, és amelyben arról beszélt, hogy az ellenzéket nemzetbiztonsági veszélynek tekinti. A Pegasus-botrány viszont most szóba került, és „műbalhénak” nevezte. (A kormány sokáig azt is tagadta, hogy a kémszoftvert megvásárolta, mígnem Kósa Lajos beismerte. Újságírók, politikusok ellen is használták.)

Kövér az új német (baloldali) kormány értékelésével kezdte a beszélgetést, és kijelentette, hogy európai egyesült államokat, egy föderális Európát akarnak, míg Magyarország nem. A német politikáról a következőket mondta a magyar házelnök:

  • „Szerintem az az út, amit kijelöltek maguknak, alapvetően a semmibe visz, de mint mondtam, ez magánügy. Viszont sem jogalapjuk, erkölcsi alapjuk meg pláne nincsen arra, hogy Európát magukkal rántsák a mélybe, immáron harmadszor a történelem során.”
  • „Sajnáljuk, hogy az új német kormány most már nyíltan bevándorlók országává akarja tenni a hazáját, mert azt gondoljuk, Németország és Európa is ennél többet érdemel.”
  • „A legnagyobb bűnös mindazért, ami most történik Németországgal meg Európával, az a CDU és a CSU. A legnagyobb bűnt ők követték el az elmúlt tizenhat esztendőben azzal, hogy azt gondolták, elvek, tartás és valódi értékek nélkül is lehet – úgymond – pragmatikusan politizálni. (...) Ez a műsor bizony nem jöhetett volna létre Angela Merkel nélkül.”

A német kormány után a magyar baloldalt ostorozta az interjú második felében:

  • „A sunnyogást, a mellébeszélést, a hazára meg a nemzetre való hivatkozást felváltotta a nyílt hazaárulás politikája.”
  • „Véget értek azok az idők, amikor arról lehetett beszélni, hogy közös a nemzet, és csak a boldoguláshoz vezető út adja a véleménykülönbséget. Mi nemzeti politikát vallunk, ők pedig a nemzetek felszámolására irányuló globális politikához szegődtek zsoldba.”
  • „A politika, benne a baloldal viselkedése, magatartása egy negatív civilizációs trendet tükröz, ami nem állt meg Magyarország határainál. A szégyen, a szégyenérzet mint olyan veszik ki a kultúránkból.”
  • „A nyugati gazdáiknak, a multiknak üzennek, hogy visszatérnek a régi aranyidők, ha ők jönnek, és ehhez a támogatást is tőlük szeretnék, amit meg is fognak kapni.”
  • „Minden tisztességes baloldali ember felteheti magának azt a kérdést, hogy vajon kétezertízben így képzelte-e el a magyar baloldal jövőjét. Ezt akarta-e? Mi a gyávaságának, a tehetetlenségének a szerepe abban, hogy ma a baloldal esélyeit Gyurcsány Ferenc testesíti meg, a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt.”

Kövér az interjúban a 2022-es választásokról pedig a következőket jövendölte a baloldalra célozva: „a magyarországi választásokat egy gyűlöletkampánnyá kívánják alakítani, mint ahogy az elmúlt tizenkét évben mást sem csináltak, az első pillanattól kezdve, csak gyűlöletet keltenek”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!