A forró vízben fürdetett csecsemő halála egyedi eset, de vannak rendszerszintű problémák is

Múlt héten, az új év első napjaiban derült ki, hogy egy 10 hónapos csecsemő meghalt, miután nevelőszülei túl forró vízben fürdették meg. Az RTL megkereste a vér szerinti édesanyát, aki elmondta, hogy hiába dolgoznak, nem tudnak lakást venni, így a kisfiút már születése után kiemelték a hétgyerekes családból. A gyerek a család rokonaihoz került, a tragédia ott, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ináncson történt.
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz, a nevelőapát gyanúsítottként hallgatták ki. Bár egyedi esetről van szó, de nem ez volt az egyetlen, amelyben nevelőszülők gondjaira bízott gyerekekkel történt tragédia. Novemberben írtunk róla, hogy jogerősen lezárult annak a 49 éves nőnek a büntetőügye, aki hivatásos nevelőszülőként hét gondjaira bízott óvodás- és kisiskolás korú gyereket bántalmazott.
Sokan azt gondolják, a nevelőszülőknél nem fordulhat elő ilyesmi, hiszen éppen azért kerülnek hozzájuk a gyerekek, hogy megkapják a megfelelő törődést, amit a vér szerinti családjuk nem adott meg nekik. A Hintalovon Alapítvány gyermekjogvédőjével, a pszichológusként és kriminológusként is dolgozó Vaskuti Gergellyel beszéltük át a konkrét eseten túlmutató tanulságokat.
2021-ben 306 három év alatti gyerek élt gyermekotthonban
Egy gyereket több dolog miatt lehet kiemelni a családjából, például abban az esetben, ha bántalmazzák vagy elhanyagolják. Viszont fontos kitétel, hogy pusztán anyagi okok miatt nem lehet ezt megtenni. Ha a kiemelés mellett döntenek a hatóságok, a legfontosabb szempont mindig az, hogy mi a kiskorú legfőbb érdeke, magyarázta Vaskuti Gergely.
A gyermekjóléti alapellátás részeként a gyerek kerülhet helyettes szülőhöz, aki a vér szerinti szülő kérésére meghatározott ideig gondoskodik róla. Vagy történhet családba fogadás is, ami azt jelenti, hogy a szülő megjelölhet valakit, aki átmenetileg nevelheti a gyerekét. A szülők és a családba fogadó személy közös kérelmére a gyámhatóság hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermeket a továbbiakban a családba fogadó személy nevelje. A gyámhatóság a családba fogadáshoz akkor járul hozzá, ha a családba fogadó szülő személyisége és körülményei alkalmassá teszik őt a gyermekgondozásra.
Ha a gyereket kiemelik a családból, akkor vagy gyermekotthonba, vagy hivatásos nevelőszülőkhöz kerül. Ehhez hozzá kell tenni valamit: a gyermekvédelmi intézkedéseknek mindig az a céljuk, hogy megelőzzék a gyerekek családból való kiemelését. Ha ez mégis szükségszerű, akkor is az a cél, hogy a gyerek idővel visszakerülhessen a családjába.
A 12 éves kor alatti gyerekeket fő szabály szerint nevelőszülőknél kell elhelyezni. Viszont a 2021-es statisztikák szerint ez nem mindig így történik: összesen 2420 három év alatti gyereket emeltek ki a családból,
közülük 306-an éltek gyermekotthonban. Körülbelül 23 ezer gyerek él szakellátásban, 60 százalékuk nevelőszülőknél.
A pszichológus szerint az is megkülönbözteti a hivatásos nevelőszülőket a többi befogadó szülőtől, hogy ők szakemberek, az adott nevelőszülői hálózatot fenntartó állami vagy egyházi, vagy civil szervezet alkalmazottai, akiket a rájuk bízott gyerekek gondozásáért, neveléséért fizetnek. Míg a helyettes szülőség vagy a családba fogadás kevésbé professzionális intézmény.
A 10 hónapos csecsemő tragédiájánál nem lehet pontosan tudni, hogy a rokonok hivatásos nevelőszülők voltak, vagy csak a szülők őket jelölték ki a gyerekük átmeneti gondozására. Természetesen bármelyik is a valóság, a felelősségre vonás ugyanúgy megtörténik. A különbség inkább az, hogy nagyobb a kontroll a hivatásos nevelőszülőkön, éppen ezért sokakat meglephet, ha olyan ember okoz tragédiát, akinek a szakmája a hozzá került gyerekek nevelése.
Ki lehet nevelőszülő?
Ezen a ponton érdemes tisztázni, hogy egyáltalán ki lehet nevelőszülő. Vaskuti Gergely lapunknak azt mondta: a nevelőszülővé váláshoz szükség van egy személyiségvizsgálatra, egy 500 órás képzés elvégzésére és a megfelelő fizikai körülményekre. A nevelőszülők képzésének feltétele, hogy a jelentkezőnek legyen alapfokú iskolai végzettsége. A képzés körülbelül fele elméleti, a másik része gyakorlati, a cél megtanítani a jelentkezőket a jövőbeli befogadott gyerek nevelésére, gondozására.
„Ha az a kérdés, hogy egy gyereket gondozó felnőttnek tudnia kell-e, hogy hány fokos vízben kell megfürdetni egy csecsemőt, a válasz igen, tudnia kell”
– mondta Vaskuti. Szerinte ez a tudás olyan alapvető, mint hogy a bölcsődei dajkák nem adnak alkoholos italt a gyerekeknek. A pszichológus szerint az sem lényegtelen, hogy miért akar valaki nevelőszülő lenni, ebben is nagyon eltérnek a motivációk: van, aki azért, mert már kirepültek a gyerekei, más azért, mert nem lehetett saját gyereke, vagy lehet teljesen más is az indok. Tehát nem mindenki pusztán azért szeretne nevelőszülő lenni, hogy a gyerekeken segíthessen. Ez azért lehet probléma, mert ahogy már említettük, a gyerekek legfőbb érdeke az, hogy visszakerülhessenek a családjukba. Azaz a nevelőszülőknek is ezt a célt kell elősegíteniük.
Fontos kérdés, hogy ki, és milyen formában ellenőrzi a nevelőszülők munkáját. Amikor kiemelik a gyereket a családból, kijelölnek neki egy gyermekvédelmi gyámot, akinek több feladata van: ellátja a gyerek törvényes képviseletét és vagyonkezelését, míg a mindennapi nevelés-gondoskodás a nevelőszülő feladata. A nevelőszülők munkáját sokan segítik és felügyelik, például gyerekjogi képviselők, nevelőszülői tanácsadók, a nevelőszülői hálózat fenntartói. És mellettük ugyanúgy ott van a védőnő, a gyermekorvos, mint a vér szerinti szülőknél.
Örökké tartó munka
Vaskuti Gergely szerint ezekről azért nem szabad megfeledkezni, mert sokan úgy gondolják, hogy a nevelőszülő minden helyzetre fel van készülve, „mivel a szülőség a szakmája”. De nekik is ugyanúgy kell a segítség. „A gyermekvédelmi szakma egy iszonyatosan nehéz, nagy felelősséggel és teherrel járó szakma. Nem lehet mindenre felkészülni, örökké tartó munka, a nevelőszülő karácsonykor is ott van, szilveszterkor is ott van, a nehézségei, felelősségei ellenére egy nagyon alulbecsült szakma, mind társadalmilag, mind anyagilag.”
Vaskuti Gergely szerint rombolja a szakma presztízsét, hogy a közbeszédben csak akkor kerül szóba a gyermekvédelem, ha szörnyűség történik, mint például a 10 hónapos csecsemő halála. És az sem segít, hogy kevés a kézzelfogható adat, amivel rá lehetne világítani a probléma nagyságára.
„A statisztikákkal mindig az a baj, hogy ugyanúgy, ahogy a biológiai családjuknál élő gyerekeknél is nagyon magas a látencia, úgy a nevelőszülőknél élőknél is”, magyarázta az okokat a szakértő. A látencia azt jelenti, hogy a tényleges bűncselekmények közül mennyi marad „rejtve”, azaz mennyiről nem szereznek tudomást a hatóságok. Magyarországon 225 ezer bűncselekmény történik egy évben, vagyis ennyi jut a hatóságok tudomására, de az összbűnözés ennek a kétszerese lehet. A kriminológus azt is mondta: minél súlyosabb egy bűncselekmény, annál kisebb a látenciája, vagyis annál valószínűbb, hogy a hatóság tudomására jut.
Ez alól kivétel a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Ott 10-15-szörös a látencia, ennek egyik oka, hogy az áldozatok félnek segítséget kérni.
Rendszerszintű problémák vannak
Kíváncsiak voltunk, hogy hasonló tragédiák után lehet-e az egyénen túl rendszerszintű felelősségről is beszélni. Vaskuti Gergely szerint egyértelmű, hogy vannak rendszerszintű problémák a szakellátásban. Az egyik ilyen, hogy nagy a regionális különbség a nevelőszülői hálózatok között, éppen ezért fontos lenne meghatározni egységes irányvonalakat.
Az is probléma, hogy a szakellátásban dolgozók nem kapják meg a megfelelő felkészítést és a folyamatos támogatást. Fontos lenne az is, hogy a gyerekek tisztában legyenek a jogaikkal, és ha ezek sérülnek, tudják, kitől kérhetnek segítséget. Erre a szakértő felhozott egy példát: bár – ahogy korábban írtunk róla – sok szakember vesz részt a gyerekek nevelésében, mégis elképzelhető, hogy nem ismerik fel az esetleges problémát, vagy a gyerek nem fordul hozzájuk. Például a gyermekvédelmi gyámoknak legalább havi rendszerességgel kell(ene) találkozniuk a rájuk bízott gyerekekkel, de ez sokszor nagyon kevés ahhoz, hogy idejében felismerjék a bajt, vagy kialakuljon a gyerekben a megfelelő bizalom.
A másik ezzel összefüggő probléma, amiről Vaskuti beszélt, az a szakemberhiány. A gyámok sokszor még a havi egy találkozót sem tudják megvalósítani, annyi gyerekre kell figyelniük, van, akinek több mint 50 gyámoltja van. Ráadásul ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy gyermekotthonban vannak mind az 50-en, hanem szétszórva más-más családoknál, így a gyámok idejének nagy része utazással megy el.
2020-ban a gyermekotthonokban az állások 10 százaléka betöltetlen volt, a speciális nevelési igényű gyerekek ellátásánál még rosszabb a helyzet:
a speciális gyermekotthonokban minden 4. álláshely betöltetlen volt.
A szakmára jellemző a fluktuáció, tehát sok a pályaelhagyó, kevés az állandó ember, miközben a gyerekeknek pont stabilitásra lenne szükségük, mert ezt a családjukban sem kapták meg.