Novák Katalin hivatalához kerül a Corvin-lánc Iroda, 2,5 milliót kaphat a vezetője

„A Corvin-lánc adományozásával összefüggő kiadások fedezetét a Sándor-palota költségvetésében kell biztosítani” – ez abban a törvényjavaslatban szerepel, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be a parlament elé. A javaslat arra is kitér, hogy a Corvin-lánc Iroda vezetőjét a köztársasági elnök nevezi ki.
„A Corvin-lánc Iroda vezetője részére díjazás állapítható meg, amelynek összege legfeljebb a közigazgatási államtitkári illetmény felső határának megfelelő mértékű lehet.” Ez a megállapítás azt jelenti, hogy elérheti a 2,5 millió forintot.
A díjat még Horthy Miklós alapította, majd 1953-as megszüntetése után az első Orbán-kormány hozta vissza, 2001-ben 12 díjazott volt. 2012-ben öten, 2018-ban heten kaphatták meg a második legmagasabb állami kitüntetést. Ezt egyébként azok kaphatják meg, akik a tudomány és művészet, valamint a magyar oktatás és művelődés fellendítése terén kimagasló érdemeket szerzett.
A Semjén által jegyzett törvényjavaslat azt is rögzíti, hogy annak, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek – függetlenül attól, hogy az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények alól mentesült-e –, csak kivételes méltánylást érdemlő esetben lehet a Corvin-láncot adományozni.
A meglévő testületet maguk a díjazottak alkotják, tavaly akkor írtunk róluk, amikor egy 6 milliárd forintért felújított villát kaptak meg. A testület elnöke Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudomány Akadémia volt elnöke, elnökhelyettese Marton Éva operaénekes. A testület hivatali feladatait tavaly egy négyfős titkárság végezte, szépen növekvő fizetésért. 2022 harmadik negyedévében 9,9 millió forintot kaptak.
A testület 2023. márciusában újra ülésezett, de sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Novák Katalin köztársasági elnök nem ment jelent meg rajta, noha ők voltak a díszvendégek.