Novák Katalin lemondta a montenegrói és kárpátaljai útját, nem lesz több hivatalos programja

Novák Katalin hétfőn írásban is bejelentette lemondását az őt megválasztó Országgyűlésnek, de hivatalosan még két hétig marad Magyarország köztársasági elnöke. Csak akkor szűnik meg ugyanis a megbízatása, ha a parlament elfogadja a lemondását. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap azt mondta: február 26-án, a rendes tavaszi ülésszak első napján meghozzák ezt a döntést.

A Sándor-palota a Telex megkeresésére azt írta: Novák nem tervez további hivatalos programot. „A következő két hétben Novák Katalin Montenegróba utazott volna hivatalos látogatásra, valamint az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján Kárpátaljára látogatott volna, hogy a magyar közösséget biztosítsa az anyaország támogatásáról. A köztársasági elnök mindkét programot lemondta.”

Novák köztársasági elnöki megbízatásából hátralévő, várhatóan közel két hétben

„azon dolgozik, hogy a Sándor-palotát úgy adhassa át az őt követő államfőnek, hogy megválasztását követően mielőbb megkezdhesse az érdemi munkát a nemzet szolgálatára”.

Az új köztársasági elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament. Az államfőválasztást az Országgyűlés elnöke, Kövér László tűzi ki, és az új köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, azaz várhatóan március második felében lép hivatalba.

Egészen addig a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit az Országgyűlés elnöke, Kövér László gyakorolja. Kövérnek nem lesz ismeretlen terep, 2012-ben Schmitt Pál április 2-i lemondása után bő egy hónapig, május 9-ig ő látta el a feladatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!