Tarra vágtak két védett börzsönyi erdőrészt, de az erdészet szerint csak végvágás történt

„Ma a Börzsönyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, Natura 2000 besorolású területen, állami tulajdonú erdőben túrázva egy tarvágásba botlottam”

– írta olvasónk, aki fényképeket és pontos koordinátákat is küldött. Mint megjegyezte, ezt azért találja furcsának, mert 2022-ben miniszteri utasítást adtak ki a természetvédelmi és a Natura 2000-es területeken történő tarvágás tiltására.

Első körben megkerestük a területért felelős agrárminisztériumot és a Duna–Ipoly Nemzeti Parkot. A tárcánál elismerték, hogy a miniszteri utasítás még hatályban van, de azt ajánlották: a konkrét ügyben forduljunk az erdészeti hatósághoz vagy a munkálatokat végző erdőgazdálkodóhoz.

Ezért az Ipoly Erdő Zrt.-hez fordultunk. A társaság főmérnöke, Horváth Barnabás, válaszában leszögezte, hogy a fényképek és a rögzített koordináták helyszínén nem történt tarvágás.

De akkor mégis mi történt a két érintett erdőrészen?

Horváth Barnabás szerint az úgynevezett fokozatos felújítóvágás végvágását hajtották végre, méghozzá az érvényben lévő, a természetvédelem illetékes szervezeteivel egyeztetett és általuk is jóváhagyott erdőterv szerint. A végvágás az erdőfelújítás érdekében történt, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakembereivel egyeztetve, tette hozzá. A művelet lényege Horváth Barnabás szerint, hogy a területen természetes módon megjelent, nagy mennyiségű tölgyújulatból megújuló elegyes erdő ökológiai szempontból értékesebbé válik.

A végvágás az új tarvágás?

Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője szerint a fotók, térképek és az erdőgazdaság válasza alapján valóban olyan végvágásról (és nem tarvágásról) lehet szó, amelyet védett természeti területen hajtottak végre, amely egyúttal a Natura 2000 hálózat része, ráadásul a nemzeti park határain belül történt a beavatkozás.

Gálhidy szerint a hegyvidékeken, őshonos fafajú erdőkben (például tölgyesekben, bükkösökben) végrehajtott végvágások az inkább sík vidékeken alkalmazott tarvágáshoz hasonlóan hátrányosak természetvédelmi szempontból. Megszüntetik az erdőklímát és az esők, illetve a szél általi eróziónak teszik ki az erdő talaját. Az adott területen megsemmisítik az élőhelyet, amelynek részleges helyreállásához is több mint száz évre van szükség. Mint mondja, a vágásterületek tönkreteszik a tájképet, és rontják a természetjárás élményét – elég csak a faanyag szállítására használt utakra, és a vágásterületek mellé felhúzott kerítésekre gondolni.

A nemzeti parkokban, és általában a védett területeken az élővilág megőrzésének céljaival ellentétes a hagyományos faanyagtermelés fenntartása. A legtöbb növény-, állat- és gombafaj rosszul tűri ezeket a beavatkozásokat, idővel megritkulnak az állományok; az érzékenyebb fajok jellemzően el is tűnnek a rendszeres bolygatásoknak kitett helyekről, tette hozzá Gálhidy.

A WWF Magyarország régóta szorgalmazza, hogy a nemzeti parkoknak legalább egy részén ne történjen hagyományos erdőgazdálkodás. A szomszédos országokban mindenhol az a gyakorlat, hogy a nemzeti parkoknak vannak háborítatlan területeik. Ilyenekkel találkozhatunk nemcsak Ausztriában, de Horvátországban, Szlovákiában és Romániában is.

Ugyancsak egyre elterjedtebb, hogy a hagyományos, úgynevezett vágásos erdőgazdálkodást felváltják „természetközelinek” nevezett módszerekkel (más neveken „szálalás”, „örökerdő”), amelynek során szálanként vagy kis csoportokban történik a fahasználat. A Börzsönyben Királyrét környékén is közel húsz éve alkalmazzák, de ezt használja a Pilisi Parkerdő Budapest határában, a Budai-hegységben is, mondta a WWF Magyarország szakértője.