Kirúgták a fonyódi tógazdaság igazgatóját, mert halőrös autóval horgászott a tilosban

Kirúgták a fonyódi tógazdaság igazgatóját, mert halőrös autóval horgászott a tilosban
A tettenérés – Fotó: pecaverzum.hu

1452

Rövid úton kirúgták a fonyódi tógazdaság vezetőjét, mert tilosban horgászott vasárnap, ráadásul ehhez a halőri szolgálat autóját használta, amihez nem volt joga. A cifra esetet tovább fűszerezi, hogy lőszert, és szemtanúk szerint fegyvert is találtak a védett területen álló autóban, ami szintén tilos. A rendőrség ezért lőfegyverrel kapcsolatos, a megyei kormányhivatal pedig halászati szabálysértés miatt indított eljárást az ügyben.

Vasárnap a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei bejelentés alapján tetten értek két férfit, akik egy balatonőszödi magánterületen fekvő tónál horgásztak. A rendőrök azért vonultak a helyszínre, mert a kocsiban, amivel a két férfi a tóhoz érkezett, éles lőszerek voltak. A Telex kérdésére a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a két férfi ellen lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt eljárást indított a Fonyódi Rendőrkapitányság.

Intézkedés közben további érdekes dolgok derültek ki. Az egyik férfi a fonyódi tógazdaság vezetője volt, aki egy halőri szolgálati autót használt arra, hogy utánfutóján a horgászásra alkalmas csónakot szállítson a helyszínre. Csakhogy a halőri szolgálati autó használatára nem volt joga, mivel nem halőr. Ebben az autóban találták meg az éles lőszereket is. Ráadásul a tó magánterületen fekszik, ahová a belépéshez nem kért engedélyt.

A fonyódi tógazdaság vezetője ellen ezért munkáltatója, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerdán fegyelmi eljárást folytatott le. Ennek eredményeként a cég lapunknak küldött tájékoztatása szerint a tógazdaság vezetőjének a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette társaság vezérigazgatója.

A kérdéses terület egyébként hivatalosan nem tó, és nem is halgazdálkodási terület, hanem legelőként van nyilvántartva. A vízzel borított terület több magánszemély tulajdona. A jelenlegi vízborítást az okozza, hogy a szomszédos halastó gátja évtizedekkel ezelőtt többször átszakadt, így víz árasztotta el a szomszédos területet. Ezzel együtt halak is átsodródtak ide, és az évek során a természetes vízfeltöltődés miatt a populáció megerősödött. A terület érintetlensége miatt valóban nagyméretű halak találhatók benne. A két férfi a tettenéréskor elismerte, hogy a tulajdonosokat nem keresték fel.

A tettenérés – Fotó: Pecaverzum.huA tettenérés – Fotó: Pecaverzum.hu
A tettenérés – Fotó: Pecaverzum.hu

Szemtanúk a lőszer mellett lőfegyvert is láttak az autóban. Ezért furcsának tartják, hogy a történtekkel kapcsolatban a rendőrség nem értesítette az illetékes nemzeti parkot, holott a ramsari egyezmény alapján védettség alatt álló területen illetéktelen személyek számára tilos lőfegyvert birtokolni – főleg a ritka vízimadárfajok védelme miatt. Erre vonatkozó kérdésünkre a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy a halászat-horgászati szabályszegés ügyében a Somogy Vármegyei Kormányhivatal az illetékes.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal lapunkkal azt közölte, hogy az ügyben halászati hatóságuk a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság feljelentése nyomán a fogási napló vezetésének elmulasztása miatt a ténylegesen horgászatot folytató személy ellen indítottak eljárást, ami folyamatban van.

Felmerült a gyanú, hogy a két férfi nemcsak tilos területen horgászott, de tiltott halfajt is akart volna kifogni. Szemtanúk szerint ugyanis ragadozóhalak horgászatára alkalmas felszerelést vittek magukkal, például pergető botokat, gumihalakat, wobblereket és műcsalikat. A helyszín köztudottan nagy csukáiról ismert, más ragadozóhal nem él ezen a vízterületen, viszont a vonatkozó rendelet értelmében február 1. és március 31. között fajlagos tilalom vonatkozik a csukára.

A Somogy Vármegyei Kormányhivatal válasza szerint azonban emiatt nem szegték meg a szabályokat. A csuka fajlagos tilalmi ideje ugyanis abban az esetben kezdődik február 1-jén, ha az nem hétvégére esik. Idén a fajlagos tilalmi idő február 3-ával, hétfővel kezdődött. Azaz február 2-án vasárnap még éppen a tilalmi idő kezdete előtt horgászott a két férfi.

A helyszínt ismerő szakértők szerint a terület fokozottabb védelme kiemelten fontos lenne, hiszen jelentős költőállománya van itt több védett és fokozottan védett vízimadárnak, mint például a nagy kócsagnak és a kanalas gémnek. Az illetékes Nemzeti Park már közel egy évtizede kezdeményezte a védettség szigorítását, de eddig nem sikerült eredményt elérni. A tettenérésről készült képek a Pecaverzum.hu nevű szakújságban jelentek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!