11 éves kora óta árult füvet diáktársainak egy érdi tanuló
Kábítószer-kereskedelem miatt fogtak el a rendőrök egy 18 éves diákot az egyik érdi iskolában, a nyomozók szerint a fiú 2017, tehát körülbelül 11 éves kora óta árult marihuánát az iskola többi tanulójának.
A Police.hu azt írja, az Érdi Rendőrkapitányság még tavaly ősszel indított eljárást az ügyben, akkor még ismeretlen tettes ellen. A nyomozók gyanúja a tanúk kihallgatása és adatgyűjtés után terelődött R. Richárdra.
A nyomozás alapján az érettségi előtt álló fiú évek óta rendszeresen árult füvet, egy grammért három-négy ezer forintot kért el. A rendőrök már többször tartottak nála házkutatást, tavaly októberben és idén februárban is droggyanús anyagokat, a porciózáshoz szükséges eszközöket, és nagyobb pénzösszegeket találtak a lakásban. A drogteszt szerint R. Richárd nemcsak árulta, hanem fogyasztotta is a szereket.
A fiút pár napja fogták el a rendőrök az érdi technikumban. Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.