Közzétette az Magyar Kétfarkú Kutya Párt a 2024. évi önkormányzati és európai parlamenti kampány elszámolását: a honlapon elnézést kértek a késésért, azt írták, „ÁSZ ellenőrzés volt, ami a pénzügyi adminisztráció idejét nagyban lefoglalta.”
A beszámoló elején azt írták, hogy mindkét kampány forrásainak nagyobb része céladományból érkezett – ez azt jelenti, hogy az összegek jelölteknek, képviselőjelöltenként célzottan érkezett adomány. Európai parlamenti kampányra céladományokból 5,5 millió forintot, állami támogatásokból és általános adományokból pedig 3,7 millió forintot fordítottak, míg önkormányzati kampányra céladományokból közel 13 millió forint, a másik forrásból pedig kb. 10 millió forint ment.
Központi kiadásból Facebook-hirdetésre pl. 5 millió forintot fordítottak, jelöltplakátokra 4,3 millió forintot, a Google-hirdetésre fordított összeg pedig valamivel egymillió forint alatt maradt.
Az önkormányzati választásoknál pontosan annyit költöttek, mint amennyi forrásuk volt, azaz 22 979 175 forintot – ez utóbbi a céladomány és a párt forrásokból tevődött össze.
Külön kitértek célmegjelöléssel az 500 ezer forintnál többet adományozókra, innen lehet tudni, hogy Bojár Gábor 3 500 000 forint céladományt küldött a – jelentős MKKP-s győzelemmel zárult – XII. kerületi kampányra, azaz Kovács Gergely, az MKKP társelnökének támogatására, és ugyanide szánt egymillió forintot Polgár András is. Polgár András közgazdász, a Polgár Alapítvány az Esélyekért alapítója megerősítette a Telexnek, hogy ő adományozta a pénzt, alapvetően az EP-listán a Kutyapárt színeiben induló Törley Katalint támogatta.
Bojár neve ismerős lehet más párt környékéről is: a Graphisoft-alapító üzletember ugyanis a Tisza Pártot is támogatja, szintén félmillió forintnál nagyobb összeggel. Bojár 2024 nyarán arról beszélt a Média1-nek, hogy a rendszerváltás óta mindig támogatott az értékrendjükben hozzá közel álló pártokat és civil szervezetüket, ezt nem üzleti befektetésnek, hanem polgári kötelességnek tartja.
Az EP-kampányt jelentős összeggel biztosan nem támogatta Bojár, de Polgár András igen: ő egymillió forintot adott erre is. Feltűnik egy kilencszázezres tétel is, amit Ambrach Balázs adományozott az MKKP-nak.