Leminősítették és a fizetését is lefelezték a Partizánnak kitálaló műemléki referens szobatársának, így felmondott
A Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult a Partizánnak kitálaló Bátonyi Péter volt kormányfőtanácsos munkahelyi szobatársa, Makai István, miután december 18-án az Ügyfélkapun keresztül értesült róla, hogy leminősítik kormányfőtanácsosból kormánytanácsossá, fizetését felére csökkentik, kevesebb szabadnapot kap, miközben feladatai mit sem változnak. A minisztérium nem indokolta a kinevezés egyoldalú módosítását. Szervezeti változás mindenesetre nem történt a műemléki területen – írja a Helsinki.hu.
Makai ezután, tízévnyi közszolgálati munka után felmondott, majd a történtek miatt a Helsinkihez fordult jogi képviseletért. A Helsinki.hu azt írja, az örökségvédelemért felelős Építési és Közlekedési Minisztérium Bátonyi kirúgását követően fel is jelentette a Partizánnak nyilatkozó szakembert, a feszültség azonban maradt a minisztériumban. Később elküldték Jékely Berta kormányfőtanácsost, Tarr Zoltánnak, a Tisza Politikusának feleségét is. Előbb lefokozták, akárcsak Makait, fizetését lecsökkentették, majd azonnali hatállyal ki is rúgták. Munkáltatója arra hivatkozott, hogy Bátonyi eltávolítása után Jékely megosztott egy Bátonyival kapcsolatos támogató felhívást a Facebookon.
A munkáltató szerint az osztályvezető posztmegosztása a minisztérium jó hírnevét és a jó közigazgatásba vetett bizalmat rombolta. Lázár János miniszter azt írta a hivatalos Facebook-oldalára, hogy Jékely „fokozódó politikai aktivitását” is sérelmezik, ugyanakkor azt állította, hogy a felmentés tényleges oka átszervezés volt, noha annak nincsen nyoma az érintett osztályon.
Makai a Helsinki.hu szerint ennyit sem tett, bár felettesei szerint lájkolta Bátonyi posztjait – csakhogy Makai állítólag bizonyíthatóan nem tett ilyet. Viszont évek óta egy szobában dolgozott a korábbi referenssel.
Mint korábban Bátonyi Péter és Jékely Berta, Makai István is a Magyar Helsinki Bizottságtól kért jogi képviseletet. Szekeres Zsolt ügyvéd segítségével a Közszolgálati Döntőbizottsághoz nyújtott be panaszt. Ebben azt kéri, hogy kötelezzék bocsánatkérésre korábbi munkaadóját, és az ÉKM fizessen neki méltányos sérelemdíjat.
„Jogállamban a kormánytisztviselők, köztisztviselők szakmai meggyőződésük alapján végzik munkájukat, nem kell a változó politikai széljárásokat kritika nélkül kiszolgálniuk, vagy azt lesniük riadtan, nehogy járulékos veszteséggé váljanak politikai tisztogatások során. A Magyar Helsinki Bizottságnál fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk azok mellett, akiket a fennálló hatalom a vélt vagy valós politikai meggyőződésük miatt retorzióval sújt. Tudjuk, hogy sok köztisztviselő él és dolgozik kiszolgáltatott helyzetben. Nekik is üzenjük: aki visszaélést tapasztal, és fellépne ellene, nincs egyedül, van segítség” – közölte Szekeres Zsolt, Makai István ügyvédje.
Kerestük az ÉKM-et reakcióért, érdemi válasz esetén cikkünket frissítjük.