A bíróságnak csak egy autót vallott be, pedig egymillió eurós katamaránja is van a több minisztériumot is érintő korrupciós óriásper vádalkut kötött kulcsfigurájának

Tavaly jogerősen letöltendő fogházbüntetésre ítélték, de egyelőre nem kell börtönbe vonulnia a minisztériumokon átívelő korrupciós botrány kulcsfigurájának, a pályázatíró H. Anitának – írja a 24.hu.

A lap szerint H. Anita – akivel vádalkut kötött az ügyészség – két hete a spanyolországi Marbelláról alapított új magyar céget. A többrendbeli vesztegetés miatt elítélt nő ugyanakkor elhallgatta a bíróság elől, hogy Spanyolországban, Horvátországban és Magyarországon is vannak luxusingatlanai. A bíróságnak azt mondta, mindössze egy autója és 10–15 millió forintja van.

A 24.hu szerint miközben összesen 771 millió forint vagyonelkobzás fenyegeti H. Anitát, vagyonának többségét nem foglalta le az ügyészség.

A lap szerint ugyan elképzelhető, hogy a hatóságok esetleg nem tudtak H. Anita külföldi vagyonáról, az mégis furcsa körülménynek látszik, hogy a 24.hu által feltárt vagyontárgyait azóta sem vették zár alá – ezek közé tartozik többek közt egy szegedi 124 négyzetméteres, 101 négyzetméteres terasszal rendelkező penthouse lakás is.

Ráadásul utóbbi a H. Anita ellen hozott tavaly októberi ítélet után gazdát is cserélt, és bizalmi vagyonkezelő lett a tulajdonosa. Igaz, a vagyon kedvezményezettjeként és rendelőjeként ezután is H. Anita és férje a kedvezményezett.

A lap megkereste az ügyben Központi Nyomozó Főügyészséget is, egyebek mellett arról érdeklődve, miért nem vették zár alá H. Anita vagyonát. Az ügyészség a legtöbb kérdést válasz nélkül hagyta, általánosságban mindössze annyit közöltek, hogy ha egymással összefüggő bűncselekmények miatt több ügyészség is folytat eljárást, az ügyészségek folyamatosan egyeztetnek.

Mint írták, a kettős értékelés tilalma miatt mérlegelik, hogy ugyanarra a vagyonelemre lehet-e helye párhuzamos kényszerintézkedésnek, illetve melyik eljárásban lehet eredményesebben alkalmazni a vagyonelkobzó intézkedést.

Ugyanakkor a 24.hu megjegyezte, hogy H. Anita azóta is szabadon rendelkezik az ingatlanjaival, miközben a két ellene folyó büntetőügyben 771 millió forint vagyonelkobzást kérnek rá. A lap úgy tudja, egy luxuslakáson szintén túladott már a büntetőeljárás idején. Ez az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban volt.

Közben a lap a pályázatíró egy újabb érdekeltségére bukkant az Adriai-tengeren. H. Anita horvátországi cége érdekeltségében áll egy 12 személyes katamarán, amit forrásaink egymillió euró értékűre becsültek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!