Republikon: Továbbra is vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz

1227

Februárban mind a Tisza Párt, mind a Fidesz-KDNP erősödni tudott a teljes
népesség körében – közölte a friss felmérésére hivatkozva a Republikon Intézet. A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült február 22-26 között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A hibahatár +/- 3,2 százalék.

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza 2 százalékponttal erősödött, a Fidesz-KDNP 3-mal, a jelenlegi állás a teljes népességben 28-26 százalék a Tisza javára, azaz februárban először a Tisza Párt előnye nem nőtt, hanem hibahatáron belül
csökkent a Fidesz-KDNP-vel szemben.

A Republikon Intézet a felmérés eredményeinek ismertetésében azt írta, hogy a Tisza a kis ellenzéki pártoktól húzta be a többletét, míg a Fidesz-KDNP vélhetően a bizonytalanok köréből rántott vissza „fideszes tévelygőket” a februári offenzívával.

A pártválasztók körében még szembetűnőbb a változás, a Tisza Párt támogatottsága e körben nem változott, míg a Fidesz-KDNP 4 százalékpontot erősödött, így az állás 37-36 a Tisza Párt javára.

A biztos szavazó pártválasztók körében ugyan csak 4 százalékpontot erősödött a Fidesz-KDNP, a Tisza pedig egy százalékpontot veszített, az állás így 38-36 a Tisza javára.

A Republikon Intézet megjegyezte, hogy a kormánypártok támadásba lendültek, ahogy fogalmazott a kutatócég, a Fidesz „monumentális ígéretekkel és könyörtelen lejáratókampánnyal” szállt ringbe, kezdve Orbán Viktor évértékelő beszédével. A Republikon Intézet kutatásának adatfelvétele éppen az évértékelő napján indult és az azt következő napok hangulatát tükrözi, a felmérés készítői szerint ez indokolhatja, hogy a kormánypárt perifériás szavazói beálltak a párt mögé.

A felmérés szerint a DK és a Mi Hazánk nagyjából hasonlóan állnak, mint januárban, bár a DK támogatottsága némileg csorbult. A két párt támogatottsága a teljes népesség körében 5-5 százalék, a pártválasztók körében 1 százalékpontot veszített a DK, a Mi Hazánk támogatottsága nem változott, így az állás 7-6 százalék Toroczkai
pártja javára. A biztos szavazók körében a januári adatokhoz képest megcserélődött a két párt sorrendje.

A Kutyapárt a teljes népesség, a pártválasztók és a biztos szavazó pártválasztók
körében is 1-1-1 százalékponttal erősödött január óta. Jelenleg a teljes népesség
5, a pártválasztók 7 és a biztos szavazó pártválasztók 6 százaléka szavazna a
megkomolyodott viccpártra. Ezzel a kis növekedéssel egyébként felzárkóztak a
Mi Hazánkhoz és a DK-hoz a teljes népességben, sőt, jelenleg megelőzik a DK-t a
pártválasztók körében, esélyesek a parlamentbe jutásra.

Szintén nem mellékes a Republikon Intézet szerint az, hogy a Kutyapárt és a Tisza együtt erősebbek, mint a Fidesz-KDNP és Mi Hazánk, bár kettesben nincs abszolút többségük (a DK-val hármasban kényelmesen elérik azt). Mindez egyébként is csak a listás eredményeket szimulálja, nem az egyéni választókerületeket, ahol a Fidesz eddig mindig nagyot nyert.

A Republikon Intézet szerint a kisebb pártok jelenleg rossz helyzetben vannak.

A Momentum, MSZP, Jobbik, LMP és Párbeszéd minden mérési szinten 1-1 százalékon áll, és két százalék szavazna egyéb pártokra.

Az elmúlt hónapban több párt is bejelentette, hogy egyedül indulna a választáson, azonban a mostani állás szerint a bejutási küszöb lejjebb vitele sem jelentene bejutást a kisebb pártoknak. A bizonytalanok aránya két százalékponttal csökkent január óta, ők vélhetően a Fidesz-KDNP-hez csatlakoztak vissza.

A Republikon Intézet értékelése szerint egy év után először a Fidesz-KDNP javára változott a két legnagyobb párt erőviszonya. Ezzel együtt a Tisza Párt megint tudott erősödni és továbbra is első helyen áll, magába tudta szívni az utolsó ellenzéki szavazatmorzsákat is.

A verseny a két vezető párt között szoros, szinte már csak a bizonytalanok táborához lehet nyúlni, akik pedig nem igen járnak szavazni.

A szokásos választási trükközés és pénzosztás mellett továbbra is az egyéni választókerületek fogják eldönteni a 2026-os választást. E tekintetben a kisebb parlamentbe jutó pártok stratégiája sorsdöntő: a minél jobb listás eredményre összpontosítanak, vagy beleállnak az egyéni választókerületekbe is?

Az OEVK jelöltállítás a listaállítás feltétele is, de nem mindegy, hogy egy billegő körzetben egy vagy több ellenzéki jelölt indul a Fidesz-KDNP-vel szemben. A győzelem érdekében vagy a Tiszának, vagy a kisebb pártoknak engednie kell majd egyéniben – állítják a felmérés készítői. Az egyes közvélemény-kutatások között a DK támogatottságában van jelentősebb eltérés, ami a parlamenti küszöb környékén, a jelenlegi pártok közti erőviszonyok mellett nagyon nem mindegy, hogy 4, vagy éppen 6 százalék.

A Telex folyamatosan követi a 21 Kutatóközpont, az Idea, a Medián, a Nézőpont, a Publicus, a Republikon és a Závecz június 9. óta publikált, nyilvánosan elérhető és leginkább összevethető kutatásait. Az egyes kutatások eredményeit a pontokra kattintva lehet megnézni, a vonal pedig a pártok átlagát jelzi. Ez alapján jól megfigyelhető egy általánosabb trend, hogy miként alakult a Fidesz, a Tisza és más pártok támogatottsága az elmúlt időszakban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!