Egy II. kerületi általános iskola és gimnázium történelemtanára lezsidózta az egyik diákját – derült ki a Tett és Védelem Alapítvány csütörtöki közleményéből. A civil szervezet szerint az eset februárban történt, amikor a tanár az ókori zsidóság történetéről tartott órát.
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
– mondta a tanár az általános iskolás diákjának, akit így próbált megfegyelmezni. A Tett és Védelem Alapítványhoz érkezett bejelentés alapján egy másik szülő a tanítás után megkereste az érintett diák anyját, és elmesélte neki a történteket. A diák az anyjának megerősítette, hogy a tanár ezt mondta neki az órán.
A nő még aznap írásban jelezte az iskolaigazgatónak, hogy hivatalos útra terelné az ügyet. A szülő a gyereke osztályfőnökével is beszélt, aki támogatásáról biztosította. A civil szervezet közleménye szerint az iskola vezetősége egy személyes egyeztetésen kérdőre vonta a történelemtanárt, aki nem értette, miért problémás, amit mondott. A tanár nem gondolta, hogy bármit kezdenie kellene az üggyel, nem kért bocsánatot az érintett diáktól.
Bár az igazgató felvetette a megegyezés lehetőségét, az édesanya ezt elutasította. Így a megbeszélésen készült jegyzőkönyvet továbbították a Közép-Budai Tankerületi Központnak, és kérték a történelemtanár felfüggesztését. A következő egyeztetésre a tanárt is meghívták, de az édesanya szerint az oktató ide már nem jött el, mert azonnali hatállyal felmondott. A szülő azonban szeretné felelősségre vonni a történelemtanárt, és feljelentést tesz az ügyben.
Az esetről megkérdeztük a Közép-Budai Tankerületi Központot is. Válaszukban azt írták: „a tankerület által fenntartott iskolában szülői panasz érkezett ebben az ügyben. Az iskola és a tankerület amint tudomást szerzett az ügyről, megkezdte annak kivizsgálását és megtette a szükséges intézkedéseket. Az érintett oktató már nem tanít az iskolában.”