Körözést adtak ki Bánki Erik volt üzlettársa ellen, mert nem jelent meg a Volvo-per új tárgyalásán
2025. március 11. – 06:51
frissítve
Nem jelent meg a szekszárdi bíróság hétfői tárgyalásán a pécsi Volvo-per egyik kulcsszereplője, Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő volt üzlettársa, így a bíróság elrendelte az elővezetését, írja a Népszava.
A Volvo-botrány néven elhíresült buszbeszerzési ügyben a vádak szerint a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Zrt. indokolatlanul magas áron vásárolt buszokat 2015-ben. A Tüke a 115 használt Volvo buszt 3,5 milliárd forintért vette Hollandiában, a flottát a Volvo hollandiai márkakereskedése pár hónappal korábban 2,8 milliárdért kínálta. A gyanú szerint Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő egyik cégének is juthatott 52,5 millió forint abból a nagyjából 2,4 millió eurós (napi árfolyamon 935 millió forintos) összegből, amennyivel a beszerzésben részt vevő, érdemi munkát nem végző közvetítők gazdagodtak. Bánki cégének, a Németországban bejegyzett Zeta Services GMBH-nak – amiben az országgyűlési képviselőnek előbb 75, majd 91 százalékos részesedése volt – P. Endre volt az ügyvezetője, de ő volt a Thaiföldön bejegyzett Taki Company Limitednek az ügyvezetője is, amely 550 ezer eurót (kb. 215 millió forint) kapott.
Az üzletbe belépett közvetítőként a holland Bus and Coach cég, a 700 millió forintos jutalék több mint 90 százalékát a holland cég vezetője, Siebe P. tovább utalta két, az üzletben érdemi szerepet nem vállaló vállalkozónak, a tolmácsi munkát végző Csengő Andrásnak és P. Endrének. Az ügyben a holland rendőrök, majd a magyar nyomozó hatóságok is vizsgálatot indítottak, és gazdasági csalással vádolták meg a két „közvetítőt”, valamint a Tüke és a Bus and Coach vezetőjét. A Tüke vezetője meghalt az eljárás alatt, P. Endre viszont beismerte a pénzmosást, őt felfüggesztett börtönre és jutalékának visszafizetésre ítélte az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék. A magát ártatlannak valló Csengőt és Siebe P.-t a törvényszék felmentette arra hivatkozva, hogy az általuk kapott sikerdíj nem eltúlzott. Ezt azonban a Pécsi Ítélőtábla megsemmisítette, mivel a kaposvári eljárás a buszvásárlás fontos részleteit nem tárta fel.
Az újraindított eljárás során a törvényszék hétfőre tanúként beidézte P. Endrét is mint a buszügy jogerősen elítélt vádlottját. A többnyire Németországban és USA-ban élő, magyar–amerikai állampolgárságú P. Endre azonban nem jelent meg a tárgyaláson. A bíró ezért rendőrségi elővezetést kért, P. Endre budaörsi címén azonban csak a tanú édesanyját találták, aki szerint fia tíz éve nem lakik ott. Ezért a bíró körözést adott ki P. Endre ellen.
A lap szerint P. Endre megtagadhatja a vallomástételt, mivel az ügy elítéltjeként nem kell olyan vallomást tennie, amivel magát vádolná meg. Bánki Erik volt üzlettársának azonban azt a kérdést felteheti a bíró, hogy „ki vitte bele a buszügyletbe”. Bánki a buszvásárlás napjaiban egyébként szintén járt Hollandiában, állítása szerint egy koncerten vett részt. A bíróság Bánkit is meg szeretné hallgatni, a politikus azonban jelezte, hogy a számára kitűzött napon épp külföldön lesz, ezért új napot ajánlott neki a törvényszék.