Idén már 21 millió forint közpénzért ad tanácsokat Szili Katalin a Miniszterelnökségnek

3151

Az előző évekhez hasonlóan idén januárban ismét megbízási szerződést kötött Szili Katalinnal a Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség: a volt MSZP-s politikus idén összesen bruttó 21 millió forint közpénzért ad tanácsokat „határon túli autonómia ügyekben” – írja a Gulyáságyú Média.

Az egykori MSZMP-s, majd MSZP-s politikus 2015 óta dolgozik a kormánynak, 2023-ban pedig belépett a KDNP-be. Szili már évek óta tanácsokat ad a Miniszterelnökségnek, 2023-ban még 13,7 millió forintot, tavaly pedig 18,5 milliót kapott munkájáért. Az idei szerződése egészen pontosan bruttó 21 151 093 forintról szól, ez havi körülbelül 1,7 millió forintnak felel meg.

A Gulyáságyú megkereste a szerződéssel kapcsolatban Szili Katalint, aki a következőt válaszolta: „Miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozom két éve, évenként kötött szerződés alapján, havi díjazásért. Az alapítványban ugyanazon díjazás illet meg, mint az összes többi kurátort.” Szili ugyanis a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának is a tagja, a 24.hu két éve azt írta, ezért havi 1,4 milliót kapott.

Gulyás Gergely még 2023 elején jelentette be, hogy – az Európai Bizottság összeférhetetlenséggel kapcsolatos fenntartásai miatt – a miniszterek lemondanak az alapítványokban betöltött kuratóriumi tagságukról, és ezt várják a többi kormányzati szereplőtől is. Mások mellett Szili Katalin is úgy döntött, távozik a miniszterelnöki megbízotti állásából, hogy megtartsa kuratóriumi tagságát. Nem sokkal később azonban egy jogi kiskapuval már miniszterelnöki főtanácsadóként tűnt fel, és azóta is lényegében ugyanazt a feladatot látja el, mint miniszterelnöki megbízottként: a határon túli autonómiaügyekért felel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!