Változások a rendszerváltás óta: nőtt a szégyenérzet, kevesebben örülnek annak, hogy magyarok

A nemzeti szégyen nőtt az elmúlt évtizedekben, azt viszont már nem akarjuk annyira megmondani, hogy ki a magyar, mint amennyire meg akartuk 1995-ben. A rendszerváltás után a nemzeti büszkeség nem a modern jogállami törekvésekről szólt, és míg a nacionalizmus kicsit alább hagyott az elmúlt években, az idegengyűlölet nőtt – legalábbis ez derül ki Csepeli György és Örkény Antal Változatlanság és változás: Magyar nemzeti identitás 1995 és 2023 között című tanulmányából. A kutatás a 2024-es Társadalmi Riportban jelent meg, amit a Tárki Társadalomkutatási Intézet készített.

A tanulmány a nemzeti identitás kérdését és annak változását járta körbe négy felmérés alapján: 1995-ben, 2003-ban, 2013-ban és 2023-ban is feltették többnyire ugyanazokat a kérdéseket a magyaroknak. Ki a magyar? Mennyire jobb Magyarország, mint a többi ország? Mit jelent a nemzeti identitás? Mi van a bevándorlókkal?

Az apa férfi, az idegengyűlölet nő

A vizsgált időszakban a legérdekesebb változást a bevándorlás kérdése hozta. A teljes, 1995–2023-as időszakra igaz, hogy a válaszadók inkább negatívumokat társítottak a bevándorláshoz, mint a pozitívumokat. Az idegenek elutasítása 1995-ben jelentős volt, ez 2003-ra, illetve 2013-ra mérséklődött, igazodott a nyugat-európai tendenciákhoz. A környező országokban az idegenellenesség 2003–2013 között csökkent, 2013-ban sem haladta meg az 50 százalékot.

Magyarországon ezt a csökkenő tendenciát törte meg a 2015-ös menekülthullám. A nagy migrációs válság évében a kormány bűnbakra lelt a menekültekben. Visszatérően hangsúlyozták, hogy nem kérnek az akár háború és fegyveres agresszió elől menekülőkből sem, sőt óriásplakátokra is írták, hogy „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját”.

A migránsellenes politikai kommunikációnak meg is lett a hatása. Mint a tanulmány írja, „a radikális fordulatot az jelzi, hogy megnőtt azok aránya, akik ebben a kérdésben szélsőségesen elutasítók és nem elfogadók”. Számokban ez azt jelenti, hogy míg a migrációt elutasítók aránya az 1995-ös közel 50 százalékról 2003-ra 34 százalékra apadt, 2013-ra pedig már csak 23 százaléknál járt, a migránsellenes kormánykommunikáció után viszont 2023-ra az előző két évtizednél is magasabbra, 36 százalékra ugrott.

A megkérdezettek legnagyobb része két negatívumot kapcsolt a bevándorlókhoz: „bűnöznek” és „elveszik a munkát”. 2023-ra már 20 százalék volt azoknak az aránya, akik a munkahelyeikért aggódtak (szemben az 1995-ös 10 százalékkal). Az idegengyűlölet terjedése viszont nemcsak Magyarországra igaz: egy 2023-as EU-s kutatás szerint széles körben elterjedt a diszkrimináció az EU-s országokban. Az EU tagállamaiban készült felmérésben megkérdezettek 61 százaléka szerint országában bőrszín, 60 százaléka szerint etnikai hovatartozás alapján is széleskörű a diszkrimináció. A nyilvános és munkahelyek azok az elsődleges helyszínek, amelyeken a legtöbb diszkrimináció és zaklatás történik.

Az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) és az Európai Kulturális Alapítvány (ECF) által készített 2024-es jelentés szerint az EU több országa is olyan zárkózottabb és idegengyűlölőbb felfogás irányába halad, amely etnikai alapon határozza meg az európaiságot. Ezt a Guardianen megjelent jelentés szerint erősíti, hogy az európai választásokon is jó helyen végeztek a szélsőjobboldali pártok: mind Franciaországban, mind Olaszországban, mind Magyarországon – de ugyanígy nőtt a bevándorlásellenes diskurzus Ausztriában, Németországban és Belgiumban is.

Jó magyarnak lenni?

A kutatás alapján a nemzeti identitást a magyarok legkevésbé határozzák meg vallási hovatartozás alapján, legjobban pedig az önmeghatározás számít nekik a kérdésben. Két fontos fordulat vehető ki az adatokból. Az egyik, hogy 1995-höz képest 2023-ra 19-ről 12 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik kifejezetten szigorúak a „ki a magyar” kérdésben: számít nekik az állampolgárság és a születési hely mellett például a vallás és a politikai hovatartozás is. Az is látszik viszont, hogy

míg 1995-ben 6,5 százalék volt azoknak az aránya, akiknek ezek a szempontok egyáltalán nem fontosak, addig 2023-ra ez a szám 61 százalékra emelkedett.

„Ha e csoport tagjai egyáltalán fontosnak tartanak valamit, az csak az állampolgárság és a Magyarországon való születés” – írja a kutatás az általa csak „moderneknek” nevezett csoportról. Az ugrás ráadásul hirtelen, a „modernek” aránya még 2013-ban is csak 11 százalék volt. Előttük több évtizeden át a népesség közel felét tette ki az „ellentmondásosok csoportja”, azaz azok, akik egyszerre tartják fontosnak az önmeghatározást és a leszármazást is (miközben a kettő kizárja egymást). Ők 2023-ra már csak 12 százalékon álltak.

Az évtizedek alatt átalakult a Magyarországhoz való hozzáállás is. 1995-ben a válaszadók nagy része úgy gondolta, hogy Magyarország nem jobb a többi országnál, de jó magyarnak lenni. 2013-ra és 2023-ra viszont beütött az országpesszimizmus. 2023-ra 48,3 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik elutasítják, hogy Magyarország kiemelkedően jó ország lenne, vagy magyarnak olyan jó lenne lenni. A kutatás alapján tehát 2003 és 2023 között fokozott csökkenést mutatott azoknak a száma, akik örülnek annak, hogy magyarok.

Nacionalista szégyen

A kutatás vizsgálta, hogy mit gondolnak a magyarok az országukról. A büszkeségre okot adó opciók között szerepelt a demokrácia, a gazdaság, a nemzetközi politikai kapcsolatok, de ugyanígy a kultúra, a sport, a történelmi múlt is: az eredményben azt tapasztalták, hogy itthon a modern jogállamisághoz köthető fogalmak nem igazán jelentek meg a büszkeségre okot adó tételek között. „Egészében véve azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltozást követően a magyar társadalomban a nemzeti büszkeség nem a modernizációs teljesítményekből, hanem a szimbolikus jelentőségű, kulturális, történelmi és a kollektív-nemzeti toposszá transzformált sportsikerekből meríti erejét” – írják.

Csepeli szerint a demokráciára való büszkeség hiánya nem egyedi jelenség Közép-Európában. Minél nyugatabbra megyünk, annál gyakoribb, hogy egy adott ország számára a modern témák nemzeti büszkeséget jelentenek. „A keleti régiók lakói viszont kevésbé érzik magukénak ezeket a teljesítményeket”.

A büszkeség mellett a nemzeti szégyent érzők arányát is vizsgálták: ez 2003 óta folyamatosan nőtt. A korábbi körökben a megkérdezettek kétharmada elutasította, hogy lenne az országnak miért szégyenkeznie. 2023-ra a válaszadók 45 százaléka érzett már szégyent országa miatt. Változott a nacionalisták aránya is:

• 1995-ben még a gazdasági nacionalisták vezettek 37,7 százalékkal (gazdasági = az importot és a multik befolyását korlátoznák, de a politikai nacionalizmusban nem hisznek).
• 2003-ban már átvették az első helyet (29 százalékkal) az antinacionalisták, ez meg is maradt 2023-ra (35 százalék).
• Egyetlen látható ugrást az agrárnacionalisták mutattak (a földet védenék idegenektől), arányuk a 2013-as 17,4 százalékról 23,6 százalékra nőtt 2023-ra.
• A mindenben nacionalista nézeteket vallók aránya 2003-ban járt a csúcson (25,9 százalék), 2023-ra 17,1 százalékra csökkent.

A kutatás kitért arra is, hogy 1995-höz képest jelentősen nőtt azoknak a száma, akik sem kulturális-szimbolikus, sem politikai értelemben nem azonosulnak a magyarsággal. Az ő arányuk 1995-ben 13 százalék volt, 2023-ra viszont 46 százalékra nőtt.

Depolitizált politika

A pártpreferenciákat nézve nem meglepő módon a nacionalisták jelentős része a jobboldali konzervatív pártokra szavazott, míg a kozmopoliták jellemzően a baloldali-liberális pártokra. „Elgondolkodtató viszont, hogy mindkét esetben egyharmad az ellenkező nagy pártcsaládot választotta” – teszi hozzá a kutatás. A szélsőjobboldali pártpreferencia a magukat mindenben nacionalistának vallók körében volt a legalacsonyabb (3 százalék), míg a mérsékelt nacionalisták körében a legnépszerűbb (több mint 10 százalék). Ami viszont még meglepőbb, hogy a szélsőjobboldali érdeklődés a visszafogottabb szégyenérzetet és közepes büszkeséget érzők körében 10 százalékra nőtt.

„Az azonosulást elutasító és a teljesen azonosuló két típus részarányainak az idő függvényében tapasztalt ellentétes irányú változásai meggyőzően mutatják a nemzeti identitás kiürülésének tendenciáját, amire nem számítottunk.”

– írja a kutatás. A vegyes csoportok esetében 1995 és 2013 között jelentősen nőtt azoknak a száma, akik nemzeti érzelmekben pozitívan, politikai értelemben viszont nem azonosulnak magyarságukkal. Ez 2023-ra az 1995-ös szintet (24 százalék) érte el, míg a politikailag igen, de nemzeti érzelmekben nem azonosulók száma a 2013-as 29 százalékról 2023-ra drasztikusan, 12 százalékra esett.

„Az utóbbi két csoport esetében egy újabb sajátosság figyelhető meg, ami azt jelzi, hogy a nemzeti identitás mint kulturális-szimbolikus erőforrás továbbra is él az emberek gondolkodásában, de depolitizálódik, és veszít erejéből” – írják. A tanulmány szerzői hozzáteszik, a kutatás alapján kijelenthető, hogy „a Magyarországot napjainkban olyannyira jellemző szélsőséges etnocentrista, etnonacionalista, populista, antidemokratikus politikai hisztériakeltés kontraproduktívnak tekinthető. Az emberek nagy része mintha belefáradt volna a szűnni nem akaró, agresszív politikai diskurzusba.”