Kovács Gergely: Megdöbbentő, hogy nem múlhat el egy ünnep gyűlölködés, félelemkeltés vagy fenyegetés nélkül
„Megkaptam a XII. kerületi iskolaigazgatók által írt levelet, és olvastam Fonti Krisztina képviselő asszony Facebook-posztját, amiben aggódik a kerület március 15-i rendezvényével kapcsolatban” – írja Facebook-bejegyzésében Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere. Kovács Gergely őszintén reméli, hogy a képviselő Orbán Viktor ünnepi beszéde miatt is szót emel, „amikor civil aktivistákat, bírókat és újságírókat poloskához hasonlít, vagy Lázár János miniszter úr pont március 15-én akarja Magyarország európai uniós csatlakozását megkérdőjelezni”.
Kovács Gergely azután tette közzé bejegyzését, hogy a Magyar Nemzet megírta: közfelháborodást keltett a XII. kerület március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott önkormányzati rendezvénye. Szerintük az ünnepségre olyan előadót hívtak, aki a droghasználatot népszerűsített és istenkáromlást valósított meg a szövegeiben.
A polgármester szerint megdöbbentő, hogy nem múlhat el egy ünnep, ahol nem a gyűlölködés, félelemkeltés vagy fenyegetés játssza a szerepet. „Ezek a kijelentések egy ország vezetőjétől komoly súllyal bírnak, és nemcsak méltatlanok voltak, de tartalmukban is súlyosan kifogásolható elemeket tartalmaztak, pedig sok gyerek is jelen volt vagy láthatta a tv-ben” – írta Kovács Gergely.
Ezzel szemben Fonti Krisztinának szerinte az volt a legnagyobb problémája, hogy a XII. kerület megemlékezésén slam poetry volt a program. „A slammel az volt a célunk, hogy olyan generációkat is megszólítsunk, akik általában távol maradnak az ilyen megemlékezésektől. Egyébként az elhangzott szövegek külön-külön és egyben is számtalanszor elhangzottak már az ország több állami és egyházi fenntartású iskoláiban egyaránt. A műsor pedig csak egy része volt a teljes megemlékezésnek.”
Kovács Gergely szerint az esemény nem a megosztásról vagy a kirekesztésről szólt, hanem arról, hogy bemutassa, milyen irányba is halad az ország. „Lesznek, akik az előadás után – akár felbuzdulva a látottak miatt is – átgondolják és saját véleményt alkotnak az elhangzottakról. Örülünk, ha ez volt a hatása, mert a Kutyapárt eddigi munkája arról szól, hogy mindannyian lehetünk passzivisták, akik mindennap azért tesznek, hogy legyen minden jobb. De most komolyan.”