Elfogták Szabó Bálintot Budapesten, de mentelmi joga miatt szabadon is engedték

881

Budapesten elkapták Szabó Bálintot, miután a Kecskeméti Járásbíróság szerdán elfogatóparancsot adott ki ellene hatóság félrevezetése miatt. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője a 24.hu-nak megerősítette, hogy elfogták a volt szegedi önkormányzati képviselőt.

„Elfogták a hatóság félrevezetése miatt körözött férfit, de miután mentelmi jogra hivatkozott, szabadon engedték. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a férfi indult az időközi országgyűlési választásokon, de annak eredménye még nem emelkedett jogerőre, a körözött férfi pedig mindezeket nem jelezte a bíróság felé. A bíróság ezért megkeresi a választási irodát”

– mondta a szóvivő a lapnak.

Szabó függetlenként indult a vasárnapi időközi országgyűlési választáson az újpesti-angyalföldi választókerületben. Ezt a DK-s Varju László megnyerte 51,92 százalékos eredménnyel. Szabó Bálint ötödik lett 2,75 százalékkal.

A 24.hu azt írta, azért adtak ki elfogatóparancsot Szabó ellen, mert bár telefonon is keresték, nem jelent meg egy tárgyaláson, az idézhető címén sem vette át a bírósági küldeményeket, és nem is mentette ki magát. A lap szerint a bíró azt mondta, amíg hitelt érdemlően nem igazolja, hogy hol tartózkodik, és hogy hol veszi át a küldeményeket, addig érvényben marad a vele szemben kiadott elfogatóparancs. Ezután a hatóságok Budapesten elkapták Szabót, aki mentelmi jogra hivatkozott, így szabadon engedték.

Mint írtuk, a Makói Járási Ügyészség azért emelt vádat a volt szegedi önkormányzati képviselő ellen, mert 2021-ben valótlanul azt állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.

A vádirat szerint a férfi 2021. február 15-én este 7 óra körül Makó külterületén integetve kért segítséget az arra haladó rendőröktől, és valótlanul azt állította, hogy két ismeretlen férfi utasítására Újszegedről a tápéi gázmezőkig kellett gyalogolnia, majd a fejére maszkot húztak, és egy garázsban ébredt. Bejelentése szerint onnan az ismeretlenek utasítására tovább kellett gyalogolnia a Maros-töltésen, majd az autópálya közelében kezeit megkötözték, és mellette két szalmabálát meggyújtottak, mielőtt magára hagyták.

Szabó Bálintot egyébként kedden még újra kellett éleszteni, miután a Hadházy Ákos által kezdeményezett tüntetésen megpróbálta átúszni a Dunát. A politikus ezt megelőzően a tüntetés több pontján is felbukkant trombitálni, egy rendőri kisbusz alá is bemászott fújni egyet. Szabó februárban trombitázott is a Fővárosi Közgyűlésben, de elfogatóparancsot sem most adnak ki ellene először, két éve pedig azért kapott felfüggesztett börtönbüntetést, mert 110-zel üldözte Orbán konvoját a Nagykőrösi úton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!