Karsai László: Horthy hétszeresen megérdemelte volna az akasztófát

Kevés gyalázkodó levelet kapok, „lehet, félnek, hogy válaszolok nekik”

– idézte fel hosszú pályafutása egyik pozitív vonását Karsai László holokausztkutató Veiszer Alinda műsorának legfrissebb adásában. Karsai maga sem tagadta, hogy stílusa némiképp „éles”, és még a holokauszttagadókkal is leáll vitatkozni – ennek okát abban látja, hogy miután anyja már gyerekként belenevelte a hazugság és a késés tilalmát, ezért „egyszerűen idegesít a történelmi hazugság”.

Épp ezért nem hagyta annyiban azt, amikor Sulyok Tamás államfő az apjáról egy sor valótlanságot állított; ezért leplezte le azt, hogy Sulyok Lászlót 1946-ban nem ítélhették halálra, mivel a korabeli dokumentumokban nincs nyoma sem vádemelésnek, sem bármilyen elmarasztaló ítéletnek. A személyes bosszú és a kommunizmus áldozataként beállított, „érzékeny, filoszemita” Sulyok Lászlóról az is kiderült, hogy a második világháború előtt az obskúrus szélsőjobboldali szervezet, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt nevében, annak Fejér megyei vezetőjeként a Székesfehérvárról elhurcolt zsidók vagyonából egy pártirodára és „zsidóbútorokra” is igényt tartott.

Karsait az zavarja az egész Sulyok-ügyben (melynek hazugságairól és morális dimenzióiról Ungváry Krisztián írt a Telexre), hogy valaki azt állítja a saját apjáról, hogy halálra ítélték, és erre kvázi büszke – miközben még csak el sem ítélték. „Én soha nem hazudtam a felmenőimről, arról, hogy apám hitt a [Kádár-] rendszerben, és karriert csinált […]. De nem én kértem számon legharciasabban az államfő szavait.”

Karsait elmondása szerint Bolgár György műsorvezető hívta fel azzal, mit szól hozzá, hogy valaki 1945 után tíz éven keresztül bujkálhatott fején egy halálos ítélettel, és rögtön gyanússá vált a Sulyok Tamás által előadott történet. Az ellentmondások mellett a gyanút megalapozta, hogy sem neki, sem a szintén a korszakot kutató történészkollégáinak nem volt ismerős egy, a népbíróság által halálra ítélt, Sulyok László nevű ember. Miután elkezdett utánaolvasni az államfő apjának valódi jogi ügyeiről, Karsai egy HVG-nél dolgozó barátja azonosította Sulyok Lászlót a nyilasoktól is jobbra álló, „érdektelen” szervezet, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt tagjaiként.

Karsai a műsorban nyíltan beszélt arról, hogy miközben felmenőinek egy része a holokauszt áldozata vagy túlélője volt, neki is van olyan közeli rokona, akinek a második világháború alatti tevékenysége ellentmondásos. Nagyanyjától a háború elején elvált nagyapja ugyanis Budapesten akkreditált olasz diplomata volt, aki a Benito Mussolini fasiszta hívéből 1943 után a szövetségesek oldalára állt Badoglio kormányának támogatójává vált.

„Amikor a kilencvenes években először találtam meg Mussolinit dicsőítő írásait, akkor arra gondoltam, hogy ha Csurka István lesz a miniszterelnök, vagy a Jobbik alakít kormányt, akkor hasznos lesz egy fasiszta nagypapa”

– viccelődött Karsai. Önmagát egyébként úgy jellemezte, hogy „ha valaki a stílusomért bírál, elfogadom. Ha azt mondja, ebben vagy abban tévedtem, hibáztam […], akkor ásó–kapa, és temetem magam”.

Hemzsegnek a perverz részletek a fajgyalázásos perekben

Karsai pályafutása elején általánosabb legújabb kori történelmi kérdésekkel foglalkozott, és elmondása szerint érdeklődése akkor fordult a holokauszt irányába, amikor apja, Karsai Elek levéltáros (maga is holokauszttúlélő) arra a kérdésére, hogy mi történt a cigányokkal a holokauszt alatt, csak annyit válaszolt: „Fiam, fogalmam sincs”. Felidézte, hogy a hetvenes években a holokauszt politikailag nem volt releváns megközelítési mód a történelemtudományban, mivel a zsidók és a nem zsidók is átvették azt a narratívát, hogy a zsidókat a nácik nem zsidóságuk, hanem antifasizmusuk miatt ölték meg – ezt mutatta például „a háború áldozatai” általános alany kiterjedt használata is.

De Karsai emlékei szerint a cigányholokauszt (porajmos vagy pharrajimos) tudományos feldolgozása 1992-ben óriási viharokat kavart, a történészt relativizálással, neonáci szimpátiával vádolták liberális értelmiségiek, mivel „zsidó elfogultsággal” közelített a kérdéshez. Ez a vád azért merülhetett fel, mivel a közvélekedésnél nagyságrendekkel kisebb számot – tízezer üldözött, ezer meggyilkolt – adott meg a porajmos áldozataiként. Pályafutása egyik sikerének azt tartja, hogy a porajmossal kapcsolatos kutatásainak adatait és következtetéseit érdemben a mai napig nem vitatják.

A történelmi kérdések a rendszerváltás előtt még más nagyságrendben mozgatták meg az embereket: 1988-ban a Szálasi-perről szóló könyve 66 ezer példányban jelent meg, ebből 33 ezret elkapkodtak. Csakhogy ezután jött Pozsgay Imre akkori MSZMP–PB tag, államminiszter híres beismerése, miszerint 1956 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt, és onnantól kezdve mindenkit 1956 érdekelt. Egyébként úgy látja, hogy ma egy tudományos könyv esetében már két-három ezer eladott példány is szép eredménynek számít.

Karsai jelenleg az 1941-es III. zsidótörvény úgynevezett „fajgyalázással” kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtását kutatja. A náci frazeológiát és „érveket” használó jogszabály ugyanis a zsidó férfiakat három évig terjedő börtönnel sújtotta, ha keresztény nővel folytattak szexuális viszonyt. Mivel a néhány száz eset periratai a legapróbb részletekbe menően taglalják a kapcsolatokat, ezért Karsai egy kollégájának úgy írt a „Veszedelmes viszonyok” munkacímet viselő kutatásairól: „Holokauszttal kapcsolatban a pornográfiát súroló művet nem írt még senki.”

Horthy hétszeresen megérdemelte volna az akasztófát

Az életműve eredményeit firtató kérdésre Karsai azt is – nem személyes, hanem kollégáival közösen elért – eredményként említette, hogy a történelemtudományban ma már konszenzus van a Horthy Miklós és a kormányzó nevével fémjelzett korszak negatív megítélésében. Pedig a Horthy-rendszerből sokan „idillt csinálnak”, amikor – a paraszti- és munkásnyomort kizárva – jólét volt, amikor „visszaszereztük” Észak-Erdélyt.

Horthynak elévülhetetlen „érdemei” voltak a magyarországi holokausztban is; a német megszállás utáni deportálások főszervezői, Jaross Andor, Baky László és Endre László (az ő 1945 utáni pereik anyagát Karsai adta ki) közül az utóbbi kettőt Horthy „régi szegedi vitézei”-ként emlegette, akik már a Tanácsköztársaság utáni pogromokban is részt vettek.

Karsai felhívta a figyelmet arra, hogy 1944 tavaszán–kora nyarán Magyarországon zajlott le a holokauszt legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója, mely során 437 ezer embert sikerült alig két hónap alatt az ország különböző pontjairól összegyűjteni és egyenesen Auschwitz-Birkenauba szállítani. „Eichmann nem is gondolta volna, hogy ez ilyen hamar és ilyen jól sikerül.” Mindeközben az 1944 október 15-én hatalomra került, rémtetteiről méltán hírhedt Szálasi-rezsim hetedannyi zsidóval végzett.

„Ha Szálasi megérdemelte, hogy egyszer felakasszák, akkor Horthy és Sztójay hétszer érdemelte volna meg”.

Karsai a Horthyéhoz hasonló hamis kultusznak tartja Teleki Pálét, akinek saját bevallása szerint a zsidóverések zaja olyan volt, mint a tenger morajlása, a Múzeum körúton pedig csak olyan antikváriumokba volt hajlandó betérni, melyeknek a tulajdonosa nem zsidó volt (a Teleki megítéléséről szóló vitában Karsai egy Strasbourgban végződő személyiségi jogi perbe is belekeveredett).

Ha valakinek meghal a fia, arra nincs szó

Karsai László röviden beszélt a fia, a 2024 őszén ALS-betegségben meghalt Karsai Dániellel kapcsolatos érzéseiről. A történész pontosan emlékszik arra, hogy fia „2022. augusztus 25-én hívott fel a halálos ítéletével”, mely után egy pszichológus ismerőse azt tanácsolta neki, „legyek minél többet a Danival, és próbáljak a munkába menekülni”. De annak ellenére, hogy idejét az unokái, a felesége és a munkája is leköti (ha meg nem, akkor NBA-meccseket néz), Karsai úgy látja: „Ez a menekülés nem működik.”

A történész Ferenc pápa szavait idézve magyarázta meg a hiábavalóságot:

„Ha valakinek meghalnak a szülei, az árva. Ha férje vagy felesége meghal, akkor özvegy. De ha valakinek meghal a fia, arra nincs szó. […] Mert ez nem természetes”.

A teljes beszélgetést havidíjért cserébe itt lehet megnézni.