Perintfalvi Rita: Orbán Viktor képtelen megvédeni a magyar gyerekeket a K. Endréktől és a Vásárhelyi Jánosoktól
Perintfalvi Rita teológus beszédében Alekszej Navalnijt méltatta, akit példaképének nevezett bátorsága miatt, amellyel szembeszállt a putyini terrorral. Navalnij szavait idézve hangsúlyozta, hogy a szabadság és a társadalmi fejlődés áldozatokat kíván, és ha hagyják, hogy a hatalom elnyomja jogainkat, akkor mindenkitől el fogják venni azokat.
Beszédében kitért az LMBTQ-közösség helyzetére is, Ferenc pápát idézve hangsúlyozta, hogy senkinek sincs joga ítélkezni mások felett. Megosztott egy történetet egy meleg, hívő fiúról, akinek egy pap egy olyan listát adott át, amit állítása szerint ha végigcsinál, akkor az nem lehet meleg.
E kapcsán arról beszélt, hogy ez a fiú és a hozzá hasonlók gyűlölik magukat, úgy pedig nem lehet élni, hogy az ember gyűlöli magát, akkor hogyan szerethetne mást? – tette fel a kérdést.

Kritizálta a kormányt is, amiért összemosta az LMBTQ-embereket a pedofil bűnelkövetőkkel, miközben képtelen megvédeni a gyermekeket a valódi veszélyektől. Kiemelte, hogy a gondozott gyermekek kétharmada prostitúció áldozatává válik, és felrótta Orbán Viktornak, hogy nem tett semmit az ügyben. Felszólította, hogy ne beszéljen gyermekvédelemről, amíg nem vállalja ő és a felesége, Lévai Anikó a felelősséget a kegyelmi botrányban betöltött szerepükért.
A valóság az, hogy Orbán Viktor képtelen megvédeni a magyar gyerekeket a K. Endréktől és a Vásárhelyi Jánosoktól – mondta Perintfalvi Rita.