Aranypánt-díj: egy tiszaújvárosi magyartanárt választottak meg az év hétköznapi roma hősének
A közönség Hadházi Renáta pedagógust választotta meg az év hétköznapi roma hősének, ő kapta meg idén az Aranypánt-díjat, jelentette be a Roma Sajtóközpont. A díjat olyan roma emberek kaphatják meg, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és közben önazonos romaként élik mindennapjaikat. 2023-ban Kovács Richárd rendőr főhadnagy kapta meg az elismerést, a vele készült interjúnkat itt olvashatja. A szavazás április 2-7. között zajlott, többek között a Telexen is lehetett szavazni a jelöltekre, összesen 25 ezer voks érkezett.
Sáros utak és könyvekkel teli polcok között nőtt fel Hadházi Renáta, aki ma már háromdiplomás pedagógus és kutató. Bár őt magát nem érte közvetlenül diszkrimináció, munkáját és életútját mélyen áthatja a társadalmi felelősségérzet – különösen azok iránt, akiket a rendszer elfelejtett. Magyar szakos tanár egy tiszaújvárosi általános iskolában, ahol tehetséggondozással foglalkozik. Diákjai inspirációjára elindított egy TikTok-csatornát, ezen pedagógiai módszertant, ötleteket, játékos irodalomtanítási gyakorlatokat oszt meg. Szabadidejében egy analfabéta felnőttet tanít írni-olvasni.
A Hajdú-Bihar vármegyei Polgár egyik szegregált utcájában nőtt fel két fiútestvérével. Mire beért az iskolába, tiszta sár lett a cipője, de a családi szeretet mindent pótolt. Renáta boldog gyerekkorát nagyban meghatározta az otthon melege és sok környékbeli gyerek, akikkel naphosszat játszottak az utcán. Édesapja szakmunkásként dolgozott, lakatos és festő végzettséggel, és a munkahelyi feladatain túl gyakran vállalt pluszmunkát, házfelújítást, festést is, hogy a család minden szükségletét fedezhessék. Édesanyja sokáig a városgondnokságnál dolgozott, de egészségi okokból jelenleg háztartásbeli. A szülők mindig törekedtek arra, hogy a gyerekeiknek mindenük meglegyen: könyvek, számítógép, kirándulások, játék – minden, ami a fejlődésükhöz és a boldogságukhoz szükséges. Renáta úgy emlékezik vissza ezekre az évekre, mint egy igazán tartalmas, gondoskodó időszakra, amikor soha nem szenvedett hiányt sem szeretetből, sem figyelemből. „Anyukám mindig vett nekem gyerekkönyveket. Már az óvodában tudtam, hogy könyvekkel akarok foglalkozni.”
A családban ő az első értelmiségi, de a siker nem ajándék volt: sok kudarccal, elutasítással, újrakezdéssel járt az út. Az első felvételije nem sikerült. De nem adta fel. Technikumban tanult tovább, pluszpontokat gyűjtött, emelt érettségit tett, végül felvették a magyar szakra. „Ugráltam örömömben. Mert akkor tudtam: sikerült. Megcsináltam.” Renáta Miskolcon végzett középiskolai magyartanárként. A görögkatolikus roma szakkollégiumban töltött évek alatt közösséget, biztonságot talált, amely végigkísérte tanulmányai során. „Ott nem kellett megmagyarázni, ki vagyok. Egyszerre voltunk romák, egyetemisták, kételyekkel küzdők, de mindig volt egy tér, ahol meghallgattak, ahol számítottunk egymásra.”
Kellett is a támogatás. Egyszer súlyos kritikát kapott egy szemináriumi dolgozatára: egyik oktatója azt mondta, nem tudja, képes lesz-e valaha szakdolgozatot írni, vagy egyáltalán befejezni az egyetemet. Renátát mélyen megviselte ez az értékelés, különösen azért, mert sok energiát fektetett a munkába. Évekkel később, amikor megkapta a Miskolci Egyetem Esélyért díját, ugyanaz az oktató „szeretettel gratulált” neki. „Ha tehetném, vacsorára hívnám, és megkérdezném tőle: mit gondol rólam most?” – mondja mosolyogva. A díját egyébként nem egyedül kapta – a kitüntetés közös szakmai munkájuk elismerése volt mentorával, dr. Gréczi-Zsoldos Enikővel. „Ő nemcsak a témavezetőm, hanem a példaképem is” – mondja. Az oktató az első perctől hitt benne, és végigkísérte Renáta tudományos útját.
Az egyetemi évei alatt ismerkedett meg a szociolingvisztikával, amely azonnal beszippantotta. Egy cikk nyomán talált rá a tiszavasvári transzlingváló műhely munkájára, ahol kétnyelvű cigány–magyar gyerekek anyanyelvi hátrányait segítenek leküzdeni. A hospitálás életre szóló élmény volt: „Az iskolai kudarcok nem a gyerekek hibái. Sokan egyszerűen nem értik, amit tanulniuk kell, mert nem a saját nyelvükön tanítják őket.” Pedig a kétnyelvűség lehetne lehetőség is – ezt mutatja be kutatásában is, amelyet háromszor is TDK-elismeréssel jutalmaztak.
Úgy érzi, a tanárképzésben túl kevés szó esik a társadalmi különbségek iskolai hatásairól – arról, hogyan lehet igazán érzékenyen és hatékonyan tanítani vegyes összetételű osztályokban. „Nem lehet ugyanúgy tanítani minden gyereket. A tanulók különböző háttérrel jönnek, és nemcsak tudásban térnek el egymástól, hanem nyelvhasználatban, önbizalomban, abban is, hogy mit várnak az iskolától. Ezt figyelmen kívül hagyni szakmai hiba” – vallja.
Jelenleg egy tiszaújvárosi általános iskolában tanít, ahol tehetséggondozással foglalkozik. Diákjai inspirációjára indított TikTok-csatornát, ezen pedagógiai módszertant, ötleteket, játékos irodalomtanítási gyakorlatokat oszt meg. Az egyik legnagyobb sikerét az „irodalmi bíróság” hozta, amikor is a diákok vitatták meg, vajon A nagy Gatsby főhőse bűnös-e, vagy sem. „Olyan vitát folytattak, mint a felnőttek egy tévés vitaműsorban” – meséli nevetve.
A legkülönlegesebb története egy 23 éves írástudatlan férfihoz kötődik, aki egy személyes megkeresés után Renátától kért segítséget. A férfi három osztályt végzett, a negyediket már nem tudta befejezni. Nem diagnosztizálták, nem segítették – egyszerűen csak „lemorzsolódott”. Most heti egy alkalommal, a Renáta otthonában berendezett „okostanteremben” tanul újra betűket – már nyolcat ismer –, miközben Renáta a TikTok-csatornáján dokumentálja a folyamatot, hogy mások is erőt merítsenek: soha nem késő tanulni. „Ha az ő helyzete javul, a gyerekei helyzete is jobb lesz” – mondja. A folyamat lassú, de közös. Renáta nemcsak tanít, hanem figyel, alkalmazkodik, segít. „A legnagyobb példamutatás az volt, hogy segítséget kért” – teszi hozzá.
