84 500 forintos bírságot kaptak a momentumosok, akik a Kossuth rádiónál állták el Orbán Viktor útját

651

84 500 forintra bírságolta a rendőrség a Momentum tagjait és aktivistáit, akik múlt pénteken a közmédia épületénél próbálták megakadályozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejusson a szokásos reggeli Kossuth rádiós szereplésére. A momentumosok a bejárat előtt összekapaszkodva leültek az úttestre, ami után a rendőrök szinte azonnal felállították és szétválasztották őket. Ezután pedig igazoltatták is a résztvevőket.

Varsányi Áron, a Momentum szóvivője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy hétfőn a rendőrség már ki is küldte a bírságot az érintettek, köztük neki is. Kiemelte, hogy a rendőrségnek mindössze három nap (amiből kettő hétvége volt) elég volt a bírságok kiszabására. Ezzel állította szembe K. Endre hamis tanúzásra felbujtó ügyét, amely több mint egy év elteltével még mindig felderítési szakaszban van.

„Orbán Viktor és a hatalom fél attól, hogy tartósan tömegek fognak utcára vonulni azért, hogy a kormány ellen tüntessenek. Pedig a magyarok nem akarnak mást, csak egy működő egészségügyet, oktatást, azt hogy ne lopják el a pénzünket, és azt ne zebrákra költsék. Hogy az MNB ne tüntessen el 500 milliárdnyi közpénzt, hanem azt a magyar emberekre költsük a magyar oktatási rendszer, egészségügyi ellátás és gazdaság rendbetételének formájában” – írta Varsányi. A Momentum szóvivője hozzátette, a bírság nem rettenti el őket, most pénteken is ott lesznek a közmédia épületénél.

Hetek óta így tiltakoznak

A Momentum képviselői, valamint a felhívásukra érkezett tiltakozók nem először vonultak ki a Kunigunda útjára, hogy a miniszterelnök ellen tiltakozzanak. Két hete is a rendőrök vitték el a momentumos tüntetőket a helyszínről. A párt rendőri erőszakról írt, és azt állították: Orbánt a hátsó bejáraton kellett bevinni a Kossuth rádióba, mert aktivistáik és politikusaik elállták az útját.

A BRFK utólag közölte: összesen 21 embert igazoltattak a helyszínen, valamennyiükkel szemben közlekedési szabálysértés miatt eljárást kezdeményeztek, egyikükkel szemben pedig gyülekezési joggal visszaélés miatt is szabálysértési eljárást indítottak.

A Momentum március 15. előtt is készült a miniszterelnök megjelenésére, a közmédia székházánál transzparensekkel várták a kormányfőt. Ezekre többek között azt írták, hogy „elég a hazugságból”, az 1848. márciusi 12 pontból az elsőt ki is függesztették: „Kívánjuk a sajtó szabadságát!” Azt is kiírták, hogy „Stop propaganda”, emellett a bejáratokat eltorlaszolták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!