Kigyulladt a tiszaújvárosi gyógyfürdő tetőszerkezete
Kigyulladt a tiszaújvárosi gyógyfürdő tetőszerkezetének egy része – derült ki a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő csütörtöki Facebook-bejegyzéséből. Mint írták, a gyógyfürdő tetőterében tűz keletkezett, és jelenleg is folynak az oltási munkálatok. Közölték azt is, hogy személyi sérülés nem történt, a gyógyfürdő viszont határozatlan ideig zárva tart.
Frissítés2: A katasztrófavédelem csütörtök délután fél 4 körül közölte, hogy a tűzoltók „vízsugarakkal és kéziszerszámokkal megfékezték, majd elfojtották a lángokat”. Mint írták, a tűz több száz négyzetméteren pusztított, de az épületet mindenki épségben elhagyta.
Frissítés: Fülöp György tiszaújvárosi polgármester csütörtök délután már arról számolt be a Facebookon, hogy a tűzoltók eloltották a lángokat. Fülöp megerősítette, hogy nem történt személyi sérülés, és a rendőrség is megkezdte a tűz okának kivizsgálását.
A Tiszaújvárosi Krónika című portál azt írta Facebook-oldalán, hogy „tűz volt a Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdőben, az épület tetőszerkezete égett”.
„Az épület tetőszerkezetének egy része ég. A mezőcsáti, miskolci és tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltják a lángokat” – írta a katasztrófavédelem a tűzesetről.
Fülöp György, Tiszaújváros független polgármestere is kiment a füstölgő épülethez. A Facebookon közzétett felvételen Fülöp azt mondta, a tűzoltók tájékoztatása szerint „komolyabb személyi sérülés nem történt”, de a szeles időjárás megnehezíti az oltási munkálatokat.