Csel a Momentum parlamenti blokádja ellen: a kormánypárti képviselők többsége már az ülés elejére bement
A Fidesz–KDNP javaslatára ma újra átírnák az Alaptörvényt, amit a Momentum a Parlament blokádjával szeretne megakadályozni. A Fidesz–KDNP képviselői viszont az egyik legegyszerűbb módszert választották a Momentum kijátszására: nagy számban bementek az ülés elejére.
„Április 14-én szavaz a fideszes állampárt az alaptörvény tizenötödik módosításáról, amivel végérvényesen elvennék tőlünk a gyülekezési alapjogunkat” – írta a Momentum. A párt szerint Orbánék „putyini útra terelnék” Magyarországot, amit úgy akadályoznának meg, hogy blokád alá veszik a parlamenti bejáratokat.
A hétfői ülés délután egykor kezdődött, a Momentum azonban csak délután háromkor kezdi blokád alá vonni a Parlamentet, ahol a fontosabb szavazások, így például az Alkotmány-módosításáról szóló is csak 17 óra után kezdődik. Az ellenzéki párt vélhetően arra számított, hogy a kormánypárti politikusok csak a fontosabb részre érkeznek meg, de ezúttal a napirend előtti vitákat és a kérdéseket se hagyta ki a többség.
Ahhoz, hogy az Alkotmány-módosításhoz szükséges többség meglegyen az Országgyűlésben a 135 Fidesz–KDNP-s képviselő közül legalább 133-nak az ülésteremben kell tartózkodnia. A módosítások egy részét, így például a készpénzhasználathoz való jogot vélhetően a Mi Hazánk politikusai is megszavazzák majd, ebben az esetben értelemszerűen kevesebb kormánypárti képviselő is elég.
A Momentum beszámolója szerint egyébként nagy a rendőri készültség a Kossuth téren. „A Parlamentnél már teljes készültség van, sok száz készenlétissel akarja biztosítani az állampárt, hogy a fideszes nagyurak megszavazzák ma a 15. alaptörvény módosítást” – írta a párt.