Szétverték a nagykállói focisták öltözőjét, talicskával lopni is akartak, de útközben elaludtak a vandálok

Amit tudott, összetört két férfi Nagykállón, a helyi focicsapat épületében: széttépték a mezeket, kirúgták az ajtót is a falból, és egy csapot is eltörtek, amitől az épület vízben úszott vasárnap hajnalra. „Nagyon sok víz elfolyt, csatatér volt” – mondta a nagykállói Herkules FC elnöke az RTL-nek azzal, hogy napokba telhet, mire a romokat eltakarítják. A klubnál abban bíznak, hogy a sportfelszerelések egy részét alapos tisztítás után még talán tudják hordani.

Azt nem tudni, hány órán át tombolhattak a vandálok, akik egy ablakon keresztül jutottak be az épületbe. Az épületet megrongálók lopni is akartak az épületből, egy taligába össze is szedtek ezt-azt, de végül csak a focipályáig jutottak, ahol a lopott sportfelszerelésekkel megrakott talicskával megálltak, és egyikük a talicskára fekve, másikuk a fűbe heverve elaludt. A két férfit egy nagykállói lakó vette észre, ő hívta ki a rendőröket, akik felébresztették a vandálokat.

A lopással közel kétmillió, a rongálás miatt félmillió forint körüli kárt okozott az 50 éves és 26 éves helyi férfi. Mindkettejüket előállították, lopás miatt hallgatták ki őket, a napokban döntenek a letartóztatásukról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!