„Többször bocsánatot kértek a rendőrök, hogy csak a munkájukat végzik”
A Szikra Mozgalomból is vettek részt a blokádban, egyik tagjuk, Könnyű Helga arról beszélt a Telexnek, hogy a rendőrök kiemelték őt a blokádból. Szerinte az eljárással nem volt probléma, „többször bocsánatot kértek a rendőrök, hogy csak a munkájukat végzik”. Elmondta azt is, hogy igazoltatták, szabálysértési eljárás miatt indul ellene és a momentumosok ellen is eljárás.

A mozgalom másik tagja is kint van a tüntetésen, Shakkour Aram, XIII. kerületi önkormányzati képviselő azt mondta: ő furcsállta, hogy a rendőrök elállták a korlátot, ahonnan a sajtó követni tudta volna a garázs előtti blokádot. Ő önkormányzati képviselőként azt látja, hogy a rendőrök betörésekhez, családon belüli erőszakos esetekhez nem jönnek ki, „arra hivatkoznak, hogy túl van terhelve az állomány. Ehhez képest arra elég a rendőr, hogy többen legyenek, mint azok, akik tüntetnek a Fidesz ellen”.