Itt már minden a Lőrincé, mondták Fábiánsebestyénen, ahol Várkonyi Andrea földeket vett

Itt már minden a Lőrincé, mondták Fábiánsebestyénen, ahol Várkonyi Andrea földeket vett
Az egykori termelőszövetkezet utódja a Kinizsi 2000 Zrt. EU-s és magyar állami támogatást is kapott – Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

658

„Ma reggel olvastam az újságban, és nem örülök neki” – ráncolta össze a homlokát egy fiatal nő a fábiánsebestyéni élelmiszerbolt előtt egy pillanatra megállva, amikor pénteken délelőtt arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Várkonyi Andrea földeket vásárol a környéken. Semmi jó nem származik ebből, mondta, és hozzátette: szerinte az ekkora gazdagság már túlzás.

Mint arról beszámoltunk, Várkonyi Andrea összesen 452,6 millió forintért vásárolt meg 240,3 hektárnyi földterületet Csongrád-Csanád vármegyében. A földeket Farkas Sándor lánya, Farkas Amanda adta el. Farkas 1998 óta a Fidesz országgyűlési képviselője a Szentes körüli választókerületben. Hét éven át az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, valamint miniszterhelyettes is volt. Az idén májusban Farkas Sándor betegségre hivatkozva lemondott kormányzati feladatairól.

Farkas családjának egy időben rengeteg földje volt a környéken. Korábban a földeket művelő cégek, például a Kinizsi 2000 Zrt. és a Koticki Major Kft. is a Farkas-család tulajdonában álltak, de ezek már évekkel ezelőtt átkerültek a Mészáros-birodalomba. Mivel agárvállalkozásai Fábiánsebestyénhez kötődnek, megkérdeztük a helyieket arról, mit szólnak ahhoz, hogy a földjeik egy részét most Mészáros Lőrinc felesége szerezte meg. Akiket megkérdeztünk, készségesen válaszoltak, de névvel és képpel nem akartak szerepelni.

„Á, itt minden a Lőrincé, mint ahogy az egész ország is az övé” – válaszolta egy középkorú férfi vidáman a Kinizsi Zrt. telephelyénél. Azt is elmondta, hogy tudomása szerint nagyjából 600 tehenet tartanak a telepen, azok naponta 25 ezer liter tejet adnak, amit napi két kamion szállít el Székesfehérvárra feldolgozásra. A Kinizsi telepén vannak vendégházak is, mert nagy vadászatokat is szoktak tartani a környéken, és még saját lovaspálya is van. Szerinte azonban az egész telepet „hagyták lepusztulni” az utóbbi években, hogy miért, azt nem tudja, de valamikor sokkal jobb állapotban volt.

A bolt előtt beszélgető középkorú és idősebb nő nem hallott arról, hogy Várkonyi Andrea megvette Farkas Sándor fideszes képviselő lányának földjeit, és azt mondták, nem hiszik, hogy ez valami változással járna a faluban.

Egy másik középkorú férfi a faluközpontban azt mondta, ő a téeszben dolgozik, vagyis régen az volt a termelőszövetkezet, ami most „a Lőrinc” mezőgazdasági vállalkozása. Arra a kérdésre, hogy jól megy-e most a téesz, csak a felhúzott szemöldökével jelezte, hogy nem is tudja, mit mondhatna erre.

A Kinizsi 2000 Zrt. fábiánsebestyéni marhatelepe – Fotó: Kinizsi 2000 Zrt. / Facebook
A Kinizsi 2000 Zrt. fábiánsebestyéni marhatelepe – Fotó: Kinizsi 2000 Zrt. / Facebook

„Biztosan nagyon jó helyen dolgozott, hogy ilyen sok pénze van Várkonyi Andreának” – mondta egy idősebb nő. A mellette álló nő erre arról kezdett beszélni, hogy disznóság, ahogyan a nyugdíjasokkal bánnak, fillérekkel szúrják ki a szemüket, miközben mások meg iszonyatosan meggazdagodnak. Az is szégyen, mondta, hogy vannak, akik 5 kiló krumpliért eladják a szavazatukat. Néhány közepesen trágár szidalom és átok is elhangzott a gazdagok és a politikusok rovására, azután a nő azt mondta: na, kerülnék csak én be a Parlamentbe!

Arra a kérdésre, hogy lehet-e több munkahely a faluban, ha megerősödik a mezőgazdaság, csak legyintettek. „Nem kell oda több ember, már minden gépesítve van.”

A beszélgetések alapján az emberek nem tartják igazán fontosnak, hogy ki a tulajdonosa a falu agrárcégeinek és az azokhoz tartozó földeknek. Azt sokan tudják, hogy már évek óta Mészáros Lőrinc a gazda, az nem is számít igazán, hogy bérlő vagy tulajdonos, de világos, hogy jórészt az övé a falu mezőgazdasága. Úgy vélik, ez ezután is így lesz, Várkonyi Andrea földvásárlása után is ugyanúgy mennek majd a dolgok, ahogyan eddig.

A Csongrád-Csanád vármegyében, Szentestől 17 kilométerre fekvő falu, Fábiánsebestyén Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának egyik alközpontja. A G7 már 2019-ben arról írt, hogy Mészáros Lőrinc lett az ország legnagyobb földesura, de a magánszemélyek földtulajdonának korlátozása miatt a Mészáros-földek egy része bérelt. A négy, Fábiánsebestyénre bejegyzett Mészáros-cég, a Kinizsi 2000 Zrt., a Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és a Horvát Major Kft. eddig is bérelve használta azokat a földeket, amelyeknek mostanáig Farkas Amanda volt a tulajdonosa.

Farkas Sándor fideszes képviselő szakmai pályafutása Fábiánsebestyénhez kötődik: a Debreceni Agrártudományi Egyetem Szarvasi Főiskolai Karán 1975-ben öntözéses-meliorációs üzemmérnöki diplomát szerzett, azután a Fábiánsebestyéni Kinizsi MgTsz-ben kapott állást, 1992-ben elnökké választották, majd 1999-től a már Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt.-vé alakult cég elnök-vezérigazgatójaként dolgozott 2014-ig. A Kinizsi bejáratánál látható tájékoztató szerint a cég abban az időszakban nyert EU-s és állami támogatást, amikor Farkas agrár-államtitkár volt.

A Kinizsi 2000 Kft., amely a honlapja szerint a 2000 lakosú Fábiánsebestyén legnagyobb létszámú munkaerőt foglalkoztató cége, szántóföldi gazdálkodással és tejelő szarvasmarhák tartásával foglalkozik, azt írják, ezer állattal, amelyeknek nagyrészt megtermelik a takarmányát. A Kinizsi jelmondata: Hajtsunk együtt a győzelemért!

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!