„Minden valótlan állítást és csúsztatást helyre teszünk. A ferdítések helyett beszéljenek a tények” – írja csütörtöki posztjában Barcza Attila Sopron és térségének fideszes országgyűlési képviselője, a Fertő tó és környezetének fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Barcza a 24.hu keddi cikkére reagált, amelyben a Fertő tavi nagyberuházás újratervezéséről írtak, és amelyet a Telexen is szemléztünk.
Ahogy a 24.hu alapján megírtuk, a kormány társadalmi konszenzusra építve újratervezi a Fertő tavi beruházást, a korábbi tervekhez képest kisebb volumenben fogja azt megvalósítani. Barcza elmondása szerint prioritást élvez a fertőrákosi strand újranyitása, amiben szintén társadalmi egyeztetést indítottak, ahogy a beruházással kapcsolatban is – ebből kiderült, hogy nincs társadalmi igény új szállodára.
Barcza csütörtöki bejegyzésében 21 ponton kifogásolta a 24.hu cikkét (ezen pontok a Telex szemléjében nem szerepelnek).
A miniszteri biztos tagadja például,
- hogy ne lehetne lemenni a tópartra, az északi kikötő megnyitásával ugyanis szerinte bárki sétálhat és pihenhet ott, nem csak a kikötőbérlők;
- hogy a beruházási terület alapvetően természetvédelmi célokat szolgálna: „a területet az ’50-es években mesterségesen hozták létre
azért, hogy a tó magyar oldalán is legyen egy idegenforgalmi célokat szolgáló terület, ahol strandot, vízitelepet lehet működtetni”; - hogy a munkálatok védett fajok tömeges pusztulását okozták volna: „Ezzel szemben a valóság az, hogy a fejlesztés kezdete óta szigorú ökológiai monitoring zajlik a teljes területen, melyet a Természetvédelmi Hatóság ír elő. Ennek eredményei dokumentumokkal alátámasztva igazolják, hogy a legkisebb mértékben sem sérült a természet, sőt új fajok jelentek meg a kialakított új vizes élőhelyeknek köszönhetően.”;
- hogy törmelékek lennének az északi kikötő melletti területen, mivel Barcza szerint bontási munkálatok sem történtek ott;
- hogy a projekt tervezése társadalmi egyeztetés nélkül zajlott volna – „ezzel szemben a valóság az, hogy valamennyi szükséges, jogszabály által előírt egyeztetés megtörtént arra vonatkozóan, hogy a fejlesztés egyes részleteiről a lakosság tájékoztatást kapjon és azokra reagálni tudjon”; illetve
- hogy a kormány az UNESCO-val sem folytatott egyeztetéseket.
A Fertő tó körüli fejlesztések hét éve indultak el, de ez idő alatt nem sok minden valósult meg az eredeti tervekből. Az állami beruházás 60 hektáron mintegy 45 milliárd forint közpénzből valósult volna meg. A beruházás kivitelezésére kiírt tendert Mészáros Lőrinc cége nyerte el, többek közt egy 4 csillagos szálloda, fedett sportkomplexum, parkoló, vitorláskikötő, valamint motelek és apartmanházak épültek volna a területen. Ebből eddig az északi kikötő és a hozzá kapcsolódó móló készült el, amit idén májusban adtak át a látogatóknak, erről ebben a cikkben írtunk részletesen. A fejlesztés részeként korábban elbontották az 1966 óta a partszakasz arculatához tartozó cölöpházakat.
Az eredeti fejlesztési tervek ellen ellenzéki politikusok, helyi civilek és zöldszervezetek is tiltakoztak az évek során. Lázár János építési és közlekedési miniszter 2022 nyarán pénzhiány miatt leállította a beruházást, 2023. június 17-én pedig úgy döntött, hogy az eredeti, nagy beruházást egyelőre elhalasztják, helyette megnyitják a kikötőt, a strandot és az ökoparkot.