Online folytatódik a Lázárinfó szeptember közepéig
Szeptember második feléig online formátumban folytatódik nyáron a Lázárinfó – jelentette be csütörtökön az építési és közlekedési miniszter.
Lázár János a Facebook-oldalán megosztott videóban azt mondja, a 35-40 fokos kánikulák miatt döntöttek így. Addig egészen pontosan két formában lesz Lázárinfó: a Lázárinfó Extrában a miniszter korábban beérkezett kérdésekre válaszol hosszabban – ez csütörtök estétől indul. Az online Lázárinfó Lázár Live néven fut majd, itt elmondása szerint szűrés nélkül, élőben, „a hűvös szobából” kérdezhetnek majd a minisztertől.
Lázár János tavasszal indult országjárásra, amit saját magáról szerényen Lázárinfónak nevezett el, és amit úgy hirdetett: „bárhol, bárkivel, bármiről”. Tette ezt azután, hogy többször nyíltan kritizálta pártját, amiért az zárt ajtók mögött, titokban kampányol, vitát pedig nem vállal.
Az építési és közlekedési miniszter március és június között tizenhat fórumot tartott. Az eleje még elég mérsékelten kezdődött: baráti kérdésekkel, kisebb kiszólásokkal teltek a fórumok. Lázár üzent Matolcsy Györgynek és Mészáros Lőrincnek, kullancsoknak nevezte a NER-vállalkozókat, akik közül végül egyet sem mert megnevezni, és persze ahol tudott, beszólt Magyar Péternek. Aztán lassanként elkezdett a dolog megváltozni: egyre több volt a kritikus kérdező, az elégedetlenkedő felszólaló, egyre több volt a bekiabáló, az emberek néha alig akarták végighallgatni egymást, és volt, hogy még a házigazda országgyűlési képviselő is ordibálni kezdett a kérdezővel.
Lázár János pedig közben megpróbált egyre erősebbeket és megosztóbbakat is mondani: beszélt arról, hogy a pedofilok halálbüntetést érdemelnek, vagy hogy a „lovak érdekében reméli”, még a Kincsem Parkban sem lesz Pride. Amikor pedig egy bajai fiatal az alacsony fizetésére panaszkodott, azt mondta neki: rossz helyen dolgozik. Lázár fórumairól ebben a cikkünkben írtunk bővebben.