Ezer kilométer vízvezeték felújítását tervezik idén a 40 ezer rekonstrukcióra szorulóból

347

Magyarországon a statisztikák szerint a vízvezetékekbe táplált 5 liter vízből átlagosan 1 elveszik, de egyes víziközműcégeknél ez az arány az 50 százalékot is megközelíti.

2024-ben ezért létrehozták a víziközmű-társaságok esélyeit kiegyenlíteni hivatott Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapot, amibe a nagyobb bevételű cégek befizetnek, míg az elégtelen bevételűek pénzt kapnak, az energiaügyi miniszter pedig meghatározza, hogy egyes vállalatoknak mekkora összeget kell a víziközművek fenntartására és az infrastruktúra javítására fordítaniuk – írja a Hvg.hu.

2024-ben rekonstrukciós programot hirdetett a kormány, az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint tavaly 100 milliárd forintot költhettek a csőrekonstrukcióra, ennyiből összesen 800 kilométer vezetéket újítottak fel.

Ez igen nagy növekedés a 2023-as 163 kilométerhez képest, de a 94 ezer kilométer hosszú ivóvízhálózat majdnem fele, 40 ezer kilométernyi szorul rekonstrukcióra.

V. Németh Zsolt államtitkár a program meghirdetésekor azt mondta, évi akár 1200–1500 kilométernyi csőszakasz újulhat meg, az első évben ennek fele-kétharmada valósult meg.

Évi 800 kilométerrel számolva ez ötven évet jelenti, és akkor nem számoltunk az időközben elöregedő vezetékekkel, azonban a 2023-as tempóval ez még 280 év lett volna. A bejelentéskor EU-s forrásokkal is számoltak, amelyeket a helyreállítási alapból várt a kormány, de a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) pénzeit jelen állás szerint nem fogjuk megkapni.

A lap megkérdezte, hogy mennyi RRF-pénzzel számolnak idén, illetve ha ezek kiesnek, honnan pótolják őket. A minisztérium válaszából az derült ki, hogy idén „több mint százmilliárd forintot” fordítanak a rekonstrukcióra, a „tervek szerint éves szinten mintegy 1000 km hálózat megújításának forrásául a Gördülő Fejlesztési Tervekben megadott és a Víziközmű – fejlesztési és Ellentételezési Alap erre fordítható része, valamint a KEHOP források szolgálnak”. A válasz alapján úgy tűnik, hogy az RRF-pénzekkel jelenleg a kormány sem számol.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!