A Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke szerint bűnpártolás zajlik a Széchy Tamás-ügyben

Éles hangvételű posztban kritizálta a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Magyar Úszó Szövetséget a Facebookon Kulcsár Krisztián, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes vívó: szerinte nyilvánvaló bűnpártolás zajlik Széchy Tamás ügyében.

„Széchy Tamás, a 2004-ben meghalt mágus, a mesteredző, az úszópápa ügye nyilvános. Áldozatok és tanúk szólaltak meg. Elmondták, hogy az edző évtizedekig fizikailag bántalmazott gyerekeket és azonosították, hogy rendszeres, hatalmi pozícióból elkövetett szexuális visszaéléseket követett el. Mégsem történik semmi”, írta Kulcsár.

Szerinte a sportért felelős államtitkár és az úszószövetség elnöke azért hallgat, mert „inkább az ügy elkenése, a maszatolás az érdeke”. Kulcsár a posztban hiányolta a bocsánatkérést, a múlt feltárásának szándékát.

„A kormány akinek a gyermekvédelemhez való hozzáállását mutatja a bicskei pedofil bűnrészesnek adott kegyelmi ügy, most is lapít. Ugyan, nincs itt semmi látnivaló, párnapos ügy, majd lecseng úgyis!”

– írta Kulcsár, aki február közepén felszólalt a Tisza Párt kongresszusán, a Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy jó kezekben van-e a magyar sport, és ki valójában a sportminiszter.

A napokban Hosszú Katinka többszörös olimpiai bajnok úszó is megszólalt a 2004-ben meghalt Széchy Tamás úszóedzőről szóló bántalmazási ügyben, azt írta, az úszószövetség nem képes ellátni a fiatalok védelmét szolgáló feladatait. Hosszú már korábban is megszólalt, majd az edző egyik korábbi tanítványa, az 57 éves Füzesy Tamás is nyilvánosság előtt beszélt az őt ért abúzusokról. Hosszú Katinka korábban azt írta, a pedofíliának semmilyen formában nincs helye a sportban, sem az edzői pályán, sem a vezetésben, sem a háttérben.

A magyar úszósport bántalmazási botrányainak hátteréről ebben a cikkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!