Év végén nyithat a Biodóm, a Fővárosi Nagycirkusz az állatkert felé terjeszkedne
A tervek szerint az év végén megnyit a Biodóm, ennek megvalósítása viszont azért is érdekes, mivel az állatkert több részére is szemet vetett a szomszédos Fővárosi Nagycirkusz – írta meg a Népszava.
Sós Endre, az állatkert főigazgatója még áprilisban jelentette be, hogy decemberben egy városi oázisként nyílik meg a Biodóm – az eredeti tervek megvalósításához ugyanis nincs 20 milliárdjuk, és néhány éven belül nem is lesz, 300 millió forintot azonban rá tudnak szánni a fejlesztésre. Akkor kiderült az is, hogy a Biodómhoz nem kérnének külön belépőt, az állatkert felől ingyenesen be lehet majd menni oda. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője a Népszava kérdésére elmondta, a megnyitáshoz szükséges kertészeti munkálatok folyamatban vannak.

A lap azt írja, időközben azonban az állatkert több részére is szemet vetett a Fővárosi Nagycirkusz. Kovács Balázs, Lázár János miniszteri biztosa februárban vetette fel, hogy a Nyugati pályaudvar mellé tervezett új cirkuszművészeti központot áthelyeznék a Városligetbe – ott csak az állatkert rovására lehet terjeszkedni, az állatkert pedig a vasúti területen kaphatna cseretelket. Kovács akkor azt is mondta: a cirkusz és az állatkert közös üzemeltetésbe, fenntartásba kerülhetne, amelyhez hozzácsaphatnák a Biodómot is.
Erre az ötletre a főváros nem volt vevő, tavasszal azonban kiderült, hogy a budapesti színházak közös működtetéséről szóló, a kormány és a főváros közötti finanszírozási szerződésébe bekerült egy állatkertet érintő passzus: a fővárosi önkormányzat eladja a felújított Lovarda területét a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nkft.-nek, míg a kapcsolódó területet használatba adja a Fővárosi Nagycirkusznak.
A Fővárosi Közgyűlés akkor úgy döntött, hogy a megállapodás előtt vizsgálják meg ennek hatását az állatkert működésére. Az állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz vezetőinek közös, júniusi bejárásán kiderült, hogy a Lovarda mellett más területeket is használatba vennének.
„Az állatkert azt szerette volna elérni, hogy a cirkusz konkretizálja az igényeit és támassza alá azok megalapozottságát. Erről egyrészt írásos anyagot kértünk, másrészt lehetőséget arra, hogy hasonló bejárást tartsunk a Cirkusz területén is. Ilyen anyagot és lehetőséget azonban azóta sem kaptunk. Így kérdéses, hogy mikor és milyen megállapodásra lesz mód” – válaszolta Hanga Zoltán. Az állatkert szóvivője szerint „Fekete Péter direktor úr láthatóan folyamatosan lobbizik a politikai döntéshozóknál”. Válaszából kiderült az is, az állatkertnek nincs baja se a cirkusszal, se Fekete Péterrel, amennyiben nem az ő rovásukra akarnak terjeszkedni.