Bige László fia üzent Gulyásnak, miután a kormányinfón arról volt szó, hogy pénzt adott a Tisza Pártnak
„A Tisza Párthoz nincs közöm” – írta Bige László fia, Bige Dávid a Gulyás Gergelynek címzett nyílt levelében. A nagyvállalkozó fia azután posztolt a Facebookon, hogy Gulyás a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, nem lepődik meg azon, hogy Bige Dávid pénzt adott a Tisza Pártnak.
„Nem dolgozok velük, és egy csekély összegű hozzájáruláson kívül, amit a rendszerváltó kártya útján teszek, anyagilag sem támogatom a Tisza Pártot. Viszont nem tagadom, hogy beléptem Nyíregyházán egy Tisza Szigetbe és helyileg a szigetnek a munkáját támogatom, mint egy tagja, de nem vezetője. Nem vagyok sem kapcsolattartó a sziget és a párt között, sem koordinátora, sem titkára” – írta Bige Dávid a Facebookon közzétett levélben.
A nagyvállalkozó fia azt írta, hogy szimpatizál „a Tisza Párt több vállalásával és ígéretével”, majd hozzátette, nem ért egyet Gulyás „pártcsaládjának elmúlt 15 évnyi kormányzásának eszközeivel és az eredményességével”.
Bige arra is reagált, hogy Gulyás Gergely offshore-tevékenységgel és kartellezéssel is megvádolta őt. Mint írta, vállalatcsoportja „nem csak a magyar piacon dolgozik, hanem a szomszédos országokban is jelen van, viszont semmilyen offshore tevékenységet nem folytat adó optimalizálás vagy egyéb magyar vagy EU jogszabály kikerülése céljából”. Hozzátette, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírságot és a kartellezés vádját a bíróság megsemmisítette.
Bige szerint Gulyásnak és a kormánypártoknak rosszulesik, ha valaki nem a kormány által kiosztott ingyenpénzekből él, és emiatt zsarolni sem lehet. „Az én, vagy családom vagyonában nincs egyetlenegy adófizetői forint sem” – írta Bige Dávid, aki szerint inkább a kormánynak kellene dolgoznia az átláthatóságon. Majd megemlítette az uniós pénzek eltűnését és az MNB-botrányt.
A kormányközeli médiában több cikk is megjelent az elmúlt napokban arról, hogy Bige fia egy vidéki vállalkozói fórumon tartott kormánykritikus beszédet.
A cikk címét és ajánlóját a megjelenés után frissítettük.