A tűzijáték után érkezik csak meg a hidegfront

350

Augusztus 20-a nappal az ország nagy részén még nyugodt, meleg idővel telik, a csúcshőmérséklet 30-35 fok között alakul, írja az Időkép. A napsütést követően délután kezd nyugat felől növekedni a felhőzet, de egy-egy zápor, zivatar inkább még csak nyugaton, északnyugaton alakulhat ki, a jelenlegi számítások szerint Budapestre estig nem érkezik csapadék.

Így jó eséllyel a fővárosi tűzijáték idején, este 21 óra és 21 óra 30 perc között nyugodt időjárás várható, vihartól, illetve nagy széltől nem kell tartani, ugyanis a napközbeni élénk déli, délnyugati szél estére mérséklődik. A hőmérséklet a belvárosban 27-29 fok körül alakulhat az esti órákban.

Késő este már mozgalmasabb idő jön, egy hullámzó hidegfront hoz heves záporokat, zivatarokat, erős, viharos szelet és jelentős lehűlést.

A HungaroMet előrejelzése szerint estétől, késő estétől az ország északnyugati felén növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye, éjfélig azonban még ott is jellemzően kevés helyen fordulhatnak elő. Ugyanakkor zivatarok miatt az ország nyugati felére, valamint Pest és Nógrád vármegyékre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Mint írják, a zivatarokat lokálisan intenzív csapadék és szélerősödés (~40-60 km/h) kísérheti, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, de jégeső is előfordulhat.

Csütörtökön nagyrészt felhős időre számíthatunk, de a délkeleti tájakon szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé több órára kisüthet a nap. Többfelé várható zápor, zivatar, heves zivatarok is előfordulhatnak.

Reggel, délelőtt főként északkeleten eshet, majd délutántól nyugat felől egyre több helyen várható csapadék, estefelé akár már tartós eső is.

Nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, amely idővel egyre több helyen északnyugatira, északira fordul. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. Napközben nagy lesz a hőmérséklet-különbség: az Alpokalja egyes részein és Észak-Borsodban csupán 23-24, míg a Dél-Alföldön 35-36 fok körül valószínű a csúcsérték.

Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, a nap első felében még többfelé, délután már inkább csak az ország keleti felében fordulhat elő eső, zápor, egy-egy zivatar, majd estefelé mindenütt megszűnik a csapadék. Nagy területen erős, helyenként viharos lökések kísérik az északi, északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet általában 18-26 fok között várható. A hétvégére 19-26 fok várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!