Megszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is a Munkácsot ért orosz rakétatámadással kapcsolatban csütörtök reggel. Azt írta: „A délelőtt folyamán Ukrajnából érkezett hírek újra azt bizonyítják, hogy minél előbb békére van szükség!” Rövid bejegyzésében nem említi, hogy orosz támadásról van szó.
„Mindenkinek, minden erejével azon kell dolgoznia, hogy minél előbb létrejöjjön a háborút lezáró békemegállapodás! Csak így lehet elejét venni a további vérontásnak és pusztításnak” – írta a miniszter.
Sulyok Tamás köztársasági elnök az elsők között fejezte ki együttérzését a kárpátaljai támadás sérültjeinek, posztjából viszont egy órával később törölte az „orosz” szót, így már csak mint „rakétatámadás” szerepel az esemény a szövegben.
Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy elektronikai gyárat ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban legalább 12-en megsérültek, öt embert kórházban ápolnak.