Török Gábor szerint baráti pofont kapott a köztársasági elnök Orbán Viktortól

Török Gábor szerint baráti pofont kapott a köztársasági elnök Orbán Viktortól
Orbán Viktor gratulál Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnöknek az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. február 26-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

689

„Amit az elnök kitörölt, a miniszterelnök beleírta. Jött már innen selyemzsinór egy elnöknek, most egy másik kapott egy baráti pofont. Bármi is van az egész mögött, azért ennek az üzenete elég világos” – írta Török Gábor politikai elemző, miután csütörtök délután Orbán Viktor is világossá tette: orosz rakétatámadás érte Munkácsot.

Bár Sulyok Tamás csütörtök reggel az elsők között fejezte ki együttérzését Facebook-bejegyzésében a rakétatámadás sérültjeinek, egy órával később átírták a posztját, és az „orosz rakétatámadás” helyett már csak a „rakétatámadás” szerepel a szövegben. A Sándor-palota később a Telexnek azzal magyarázta a módosítást, hogy „az államfő hivatala még várta a hivatalos és részletes tájékoztatást, illetve megerősítést a Munkács elleni rakétatámadás körülményeiről, felelőseinek és végrehajtóinak kilétéről”.

Érdekesség, hogy a Sándor-palota válasza perce pontosan akkor érkezett meg szerkesztőségünkhöz, amikor Orbán Viktor Facebook-posztjában orosz rakétatámadásról írt. A miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására, Szijjártó Péter pedig egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlották a magyar kormány segítségét.

Török Gábor korábban azt írta, hogy a köztársasági elnök Facebook-bejegyzésének módosítása egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett digitális analfabétizmus is létezhet. „Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – írta a politikai elemző.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!