A nyaraló Orbánnál az Európai Bizottságból ukrán bizottság, Magyar Péterből kukorékoló kiskakas, a Tiszából digitális trükk lett
„Brüsszelre most sem számíthattunk. Velünk és a szlovákokkal szemben ebben az ügyben is az ukránok oldalára álltak. Ez már nem európai, hanem ukrán bizottság” – idézte a Mandiner Orbán Viktor Harcosok Klubjában publikált levelét. A kormányfő szerint az orosz kőolajat Magyarországra is eljuttató Barátság kőolajvezeték orosz szakaszának ukrán támadása barátságtalan lépés volt. Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter az akciót pénteken „hazánk energiabiztonsága elleni” újabb támadásnak nevezte.
Orbán levele szerint azonban a magyar fél sikeres tárgyalást folytatott az oroszokkal, így annak ellenére, hogy „az ukránok szétlőtték a barátság kőolajvezeték orosz szakaszát … van műszaki megoldás. Egy hét múlva újraindul a szállítás.”
Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború negyedik évében is olyan nyilatkozatokat tesz a kormány, amelyből inkább az ukrán agresszió tűnik ki, nem pedig az ország ötödét megszállva tartó orosz felelősség.
A kormány energiabiztonságra hivatkozó nyilatkozatai elfedik azt a tényt, hogy az elmúlt években sem sikerült csökkenteni az orosz energiahordozóktól való függést – igaz, az orosz kőolajra vonatkozó EU-s szankciók alól felmentett Mol jelentős haszonra tesz szert a Brent olajnál olcsóbb Urals importjából. Oroszországnak továbbra is a kőolaj és a földgáz eladása biztosítja a bevételeinek jelentős részét, bár a szankciók miatt sokszor új partnerekkel és kisebb haszonnal. A Donald Trump vezette Egyesült Államok a gyakorlatot egyre fogyó türelemmel nézi, főleg, az orosz kőolaj egyik legnagyobb felvásárlójává előlépett India esetében, amellyel szemben már büntetővámok bevetését is előkészítette. A Barátság kőolajvezetéket ért ukrán találat ügyében Orbán levelet is írt Trumpnak, aki konkrétumok nélküli támogató szavakkal reagált.
Orbán a Harcosok Klubjában említést tett Magyar Péterről is, bár a nevét nem írta le, csak onnan tudható, hogy a Tisza Párt elnökéről van szó, hogy a Tisza – igaz, nem pártként, hanem digitális trükként megemlítve – megjelenik benne:
„A kiskakas tegnap is elkukorékolta magát. A Tisza nevű digitális trükk lejtmenetben, egyre nagyobb zebrákra van szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a hírekbe.”
Ezzel minden bizonnyal Magyar Péter Facebook-bejegyzéseire reagálhatott, amelyekben az ellenzéki párt vezetője adott hírt Orbán magánrepülős útjáról:
„Orbán Viktor totális lebukása, a korrupció mintapéldája. Egy ilyen botrány után minden uniós tagállamban azonnal távozna a miniszterelnök.
Orbán Viktor egy hete még azt a látszatot próbálta kelteni, hogy fapados repülővel utazik, most pedig az egyik legtöbb pénzzel kitömött oligarcha család (Schmidt Mária, Ungár Péter) luxusgépén utazik az adriai luxushajókázásra” – írta Magyar.
Orbán a posztjában ezt nem részletezte. „Közben mi haladunk a saját terveink szerint” – közölte a Horvátországban jachton kollégáival nyaraló, eközben győzelmi terven dolgozó miniszterelnök, aki Adriához az Átlátszó fotójának tanúsága szerint is magángépen érkezett.
A kormányfő lezárásként még Dobrev Klárának is adott helyet, bár a DK elnöke nem kapott jelzőt, helyette Magyar ismét kukorékoló kiskakasként volt megemlítve: „A kiskakas kukorékol, a karaván halad. Dobrev Horvátországban. Előre szólok, nem lesz titkos randevú.”