Hangágyúkkal kergetik el a borászok a seregélyeket Balatonlellén, sok helyi szerint élhetetlenné válik a város
Folyamatos durrogtatás zavarja meg a helyiek nyugalmát Balatonlellén – a Sonline cikke szerint a tősgyökeres helyiek megértőbbek a hangágyúzással szemben, sok újdonsült betelepülő szerint viszont lassan élhetetlenné válik a város, ők azzal érvelnek, hogy más, csendesebb módszerek is léteznek a seregélyek távoltartására.
Elsötétül az ég, amikor megjelennek, kommentálta a seregély-helyzetet Balatonlelle polgármestere. „Azt tudjuk tenni, hogy minden egyes hangágyúval rendelkező gazdát megkérjük, hogy éjszaka ne működtesse folyamatosan, amikor a madarak is alszanak” – mondta a lapnak Felházi Miklós. Hozzátette, egyetért azzal, hogy nyugalmat kell teremteni Balatonlellén, de azt is megérti, hogy a gazdák meg akarják védeni a terményt és ezzel a megélhetésüket – a hivatalos álláspont szerint pedig ez utóbbi jelenleg fontosabb, mint az, hogy valakit zavar-e a zaj.
Felházi szerint jogilag nem is tudnak mit tenni a hangágyúk ellen, arra csak a kormányhivatalnak van lehetősége. Szerinte egyébként ma már vannak más megoldások is a seregélyek riasztására: hallott napelemes módszerről, vagy arról, hogy vadmadarakra emlékeztető lufikat eregetnek fel. Emellett az is lehetséges, hogy hálóval lefedjék a szőlőültetvényeket, de egy több hektáros területen az nagy munka.