Beadták más nevében az igénylést az otthonfelújítási támogatásra, aztán megtartották a milliókat

677

Mások nevében pályázott otthonfelújítási támogatásra, így szedett össze magának 800 millió forintot egy Heves vármegyei nő és az ismeretségi köre – derült ki a Heves vármegyei főügyészség közleményéből.

A 26 fős csoport az otthonfelújítási támogatás jogosulatlan felvételére szakosodott, az évek alatt 258 igénylést csaltak el.

Az elsőrendű vádlott egy nő, aki 2021-től olyan embereket kutatott fel, akiknek a nevére otthonfelújítási támogatást lehetett igényelni. Az „ügyfeleit” a barátai és a családja segítségével találta meg. A gyanútlan érintettek jellemzően alacsonyan iskolázott személyek voltak, akik nem voltak tisztában a támogatás feltételeivel és az ügyintézés menetével – írja az ügyészség.

Az elsőrendű vádlott ezt kihasználva megírta helyettük a kérelmeket, majd a nevükben be is nyújtotta azokat a Magyar Államkincstárhoz. Ezek mellé fiktív szerződéseket csatolt a felújításokról, és olyan bankszámlákra kérte átutalni a támogatás összegét, ami felett ő rendelkezett. Közben az igénylők többségének azt mondta, hogy nem kapták meg a támogatást.

A vádirat szerint a nő 258 igénylő nevében nyújtott be kérelmeket, szerződéseket és számlákat, ami alapján társaival közel 800 millió forintot szerezhetett. 200 milliót kaptak a társak, aztán a maradék pénzt a nő többek között saját megélhetésre és korábbi hiteleinek törlesztésére költötte el.

A vármegyei főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kb. 250 oldalas vádiratot állított össze a csoportról. 6 vádlottal szemben végrehajtandó, 11 vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés, további 9 vádlottal szemben közmunka kiszabását javasolták.

Az elsőrendű vádlottra 7 év 6 hónap börtönbüntetést és 8 év közügyektől eltiltást kértek. Emellett indítványozták a nő vagyonának elkobzását 600 millió forintnyi értékben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!