Nem jogerősen 425 ezres pénzbüntetést kapott az állatkínzó, aki azt mondta, nem vette észre, hogy az autójához kötötte a kutyáját

2079

Nem jogerősen pénzbüntetésre, 425 ezer forintra ítélte gyorsított eljárásban a Kecskeméti Járásbíróság azt a 66 éves férfit, aki hétfőn az autója után kötött kutyát húzott nagy sebességgel egy betonúton – írta a Kecskeméti Törvényszék közleménye.

A férfi szeptember 1-jén reggel autóval indult Tiszaalpárról Kiskunfélegyháza irányába. Állítása szerint elindulásakor figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az előző este egy ötméteres lánccal az autó vonóhorgához kikötött kutyáját a jármű után húzza. A férfi körülbelül egy kilométert haladt, amikor észlelte a mögötte haladó autó villogását és dudálását, ekkor megállt, levette a láncot az állatról, és a kutyát a csomagtartóba téve visszahajtott a tanyájára.

Az eset következtében az állat testén horzsolások, valamint égési sérülések és szövethiányok keletkeztek. A férfi azonban nem hívott állatorvost, és maga sem kezdte meg az állat kezelését, ezáltal olyan bánásmódot alkalmazott, amely az állat pusztulásához vezethetett volna.

Az eset miatt a Szurkolók az Állatokért Alapítvány tett feljelentést a férfi ellen. A járásbíróság ítéletét követően azt írták a Facebook-oldalukon, hogy „ma az állatvédelem megbukott”. „Teljes elkeseredettségben és csalódottságban vannak az állatvédők és az állatszerető emberek többsége. Jogosan. Lehet itt szigorítani a törvényeket… csak az a kérdés, hogy van-e így értelme. Ha nincs, aki alkalmazza azokat, olyan, mintha nem is lenne” – írták az új bejegyzésükben.

Az ítéletre reagált Ovádi Péter fideszes országgyűlési képviselő, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos, aki a Facebook-oldalán azt írta: „Emberileg engem is felháborított az állatkínzás ügyében hozott ítélet. A döntés nem jogerős, bízom abban, hogy másodfokon méltó büntetést kap az állatkínzó!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!