Euró, euró, euró – skandálták a tiszások Kármán András beszéde alatt
Kármán arról is beszélt, hogy méltányosabb és igazságosabb közteherviselést akarnak. Nem igaz, amit a Fidesz mond, hogy arányos az egykulcsos adó. Nézni kell az áfát is, mert aki sokat keres, az a jövedelméből arányaiban kevés áfát fizet be a vásárlásai után, magyarázta.
Az egykulcsos szja azt jelenti, hogy a minimálbéren élők többet adóznak, mint a leggazdagabbak. Hangsúlyozta, hogy a Tisza semmilyen munkabért terhelő adót nem fog emelni. Az igazságosság jegyében vezetnék be a vagyonadót 5 milliárdos vagyon felett, ami sok mindenre, például jachtra, sportautókra és festményekre is kiterjedne.
Felsorolta, milyen árucikkeknek csökkentenék az áfáját, szerinte ezek az első lépések egy emberséges országhoz vezető úton. Megszüntetik a rendeleti kormányzást, megtiltják a visszamenőleges jogalkotást, kiszámíthatóságot adnak a vállalkozásoknak. „Az állam nem hazudhat magának és nekünk sem” – mondta arra, hogy a valóságot tükröző költségvetést akarnak.
Az euró bevezetése nem pénzcserét jelent, hanem biztonságot és kiszámíthatóságot, jobb gazdasági kapcsolatokat. „Euró, euró, euró” – kezdte el erre skandálni a tömeg, majd jött egy kis „ruszkik, haza”.