Orbán felvázolta a győzelmi tervet Kötcsén, és azt ígérte, hogy semmi nem lesz elfelejtve

Orbán felvázolta a győzelmi tervet Kötcsén, és azt ígérte, hogy semmi nem lesz elfelejtve

2951

Orbán Viktor Tusványos után a kötcsei pikniken is arról beszélt saját hívei előtt, hogy a Fidesz a 2026-os választás esélyese, mert saját méréseik szerint ha most lennének a választások, 106 egyéni mandátumból 80-at nyernének meg. „Mi vagyunk az esélyesek, mi vezetünk” – jelentette ki Orbán, akinek iránymutatónak szánt kötcsei beszédét a hagyományokkal ellentétben idén élőben közvetítették. Orbán ezt úgy vezette fel, hogy az élő tudósítás miatt a bolondozást most kihagyja, és óvatosabb beszédet fog mondani, mint az előző években. Orbán szerint azért is ők az esélyesek, mert a Fidesznek egy erős, igazi szervezete van, ami nem csak a digitális térben létezik.

A miniszterelnök azt is felvázolta, hogy milyen győzelmi tervvel vágnak neki a választási kampánynak.

Bejelentette, hogy Gyürk András helyett Orbán Balázs, a politikai igazgatója veszi át a Fidesz kampánycsapatának vezetését, ő fog felelni a győzelmi terv végrehajtásáért. Korábban a 444 írt arról, hogy Orbán Balázs lehet Gyürk utódja, de hivatalosan egyik oldalról sem erősítették meg az értesülést. Maga Gyürk András viszont Kötcsén elmondta a Telexnek, hogy más pozícióban dolgozik tovább.

Orbán több Békemenetet is belengetett, illetve arról is beszélt, hogy nemzeti konzultációt fognak indítani a „Tisza-adóról”, vagyis Magyar Péter állítólagos adóemelési terveiről, amit egy névtelen Index-cikkre alapozva kezdett el terjeszteni a Fidesz kommunikációs gépezete. Az online jelenlét fontosságát is hangsúlyozta: arról beszélt Orbán, hogy a digitális térben is küzdeni kell, fel kell pörgetni a digitális építkezést. Nem szabad idegenkedni az internettől, az okostelefontól és a Facebooktól, alkalmazkodniuk kell, különben veszíteni fognak, magyarázta.

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs / MTI
Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs / MTI

Orbán azt is felhozta, hogy jó programmal önmagában nem lehet választást nyerni. Ehhez a 2002-es választást említette példaként, amit szerinte a Fidesz annak ellenére bukott el, hogy jól kormányoztak. Orbán megadta a választás tétjét is. „Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni” – mondta. Azt is elárulta, milyen külpolitikai tervei vannak, ha jövőre is ők győznek: felizmosítják a V4-eket és beveszik Brüsszelt. A miniszterelnök értelmezésében a Tisza a brüsszeli politikához való csatlakozást jelenti, ami káoszt és szegénységet eredményez.

Egyórás kötcsei beszédét egy alig burkolt fenyegetéssel zárta Orbán. Miután arról beszélt, hogy mindent alá kell vetni a győzelemnek, úgy fogalmazott:

„Ismernek, én nem szoktam fenyegetőzni, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, és minden el lesz rendezve.”

Az orosz–ukrán háború is hangsúlyos téma volt Orbán kötcsei beszédében. Orbán szerint igazuk lett a háborúval kapcsolatban, mert lett orosz katonai győzelem, Ukrajnát pedig felosztják. A miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszország áll nyerésre, Putyin nem bukott el, és ő úgy látja a helyzetet, hogy „Ukrajnát épp most osztják fel”. Ezt azzal magyarázta, hogy szerinte az európai biztonsági garancia Ukrajna felosztását jelenti, mert meglátása szerint a nyugati oldal is elfogadta, hogy Ukrajna húsz százaléka orosz zóna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!