Tüntetésen sérült meg a Magyar Hangnak grúziai tudósításokat író Mézes László Róbert

476

Megsérült egy magyar tudósító Tbilisziben a hétfő esti tüntetés során. A Magyar Hangnak rendszeresen tudósító Mézes László Róbert a Grúz Álom párt irodája előtti demonstráción vett részt újságíróként, „press” feliratú mellényben, amikor az incidens történt. Az Instagramra felkerült videóban arról beszél véres arccal, hogy a grúz kormánypárt emberei és aktivistái erőszakkal kivették a kezéből a telefonját, ami közben az ujja megsérült.

A Magyar Hang telefonon érte el a kórházban fekvő Mézes László Róbertet, aki nehezen, de tud beszélni: száját és arcát két helyen összevarrták, és két ujja is gipszben van, de nem tört el. Elmondása szerint a Grúz Álom párt ifjúsági csoportjának aktivistái, valamint az iroda dolgozói dobálták a tüntetőket flakonokkal és más tárgyakkal.

Fotó: Mézes László Róbert
Fotó: Mézes László Róbert

Azt mondta, az aktivisták oldalról támadták a kormányellenes tüntetőket, és amikor a grúz Publika lap két újságírójának erőszakkal elvették a telefonját, ő a saját telefonjával kezdte rögzíteni az eseményeket. Emiatt aztán Mézes kezéből is kicsavarták a telefont, amit ő megpróbált visszaszerezni, erre az elkövető megütötte. Állítása szerint ezután többen is elkezdték őt verni, és a földre is leteperték. Végül a tüntetők húzták ki őt tömegből, és adták át a mentőknek.

A Magyar Hang beszámolója szerint Mézes telefonja a tumultusban a földre esett, de valaki a tüntetők közül megtalálta, és eljuttatta hozzá a kórházba, így tudták őt elérni. Azt mondta, a kórházban rendesek voltak vele, még a kórházigazgató is bement hozzá, és külön szobát kapott. Elmondása szerint két napig még legalább bent tartják megfigyelésre.

Grúziában tavaly október 26-án tartottak parlamenti választást, amelyen a hivatalos eredmények szerint a kormányzó Grúz Álom-Demokratikus Grúzia párt nyert. A nemzetközi megfigyelők szerint, ha nem is elcsalt, de tisztának nem nevezhető választásokon az oroszbarát és orosz mintára több autoriter törvényt elfogadó kormánypárt a szavazatok 53,93 százalékát szerezte meg, amit a részleges újraszámolást követően a választási bizottság is megerősített. A kormányellenes tüntetések azóta lényegében folyamatosak Grúziában.

Orbán Viktor a grúziai választás után hamar Tbiliszibe utazott, és gratulált szövetségese, Irakli Kobakhidze győzelméhez. A magyar kormány grúziai politikájáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!