A Pécsi Járási Ügyészség többek között 18. életévét be nem töltött személlyel, hatalmi befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy testnevelő tanárral szemben, aki több tanítványát szexuálisan zaklatta.
A férfi – aki egy pécsi középiskolában dolgozott testnevelő tanárként – 2024 januárjában beszélgetni kezdett egy tanítványával egy közösségi médiás alkalmazáson keresztül, majd egy idő után tőle intim képeket kért. A lány több alkalommal küldött magáról olyan képeket, melyeken fehérneműben volt látható.
A férfi 2024 márciusában a diákkal iskolán kívül is találkozott. A találkozóra a férfi kocsijában került sor, ahol a tanár többször megsimogatta tanítványát, benyúlt a pólójába, a melltartója alá. A lány a tanárával nem akart viszonyt kezdeményezni, ezért a férfi visszavitte a kollégiumba.
2024 szeptemberében a tanár egy másik 15 éves lány tanítványával kezdett üzenetváltásba, majd decemberben iskolán kívül találkozott is vele, és ekkor az autójában – ahogy az ügyészségi közleményben fogalmaztak – „szexuális tevékenységet végzett a sértettel”.
2025 januárjában a testnevelő tanár egy harmadik tanítványa felé is közeledett szexuálisan, az egyik testnevelésóra után a lány mellé ült, simogatni, masszírozni kezdte a nyakát, hátát, a lány azonban határozottan visszautasította a férfi közeledését.
Az ügyészség szerint a tanár cselekménye többek között a szexuális visszaélés bűntett minősített esetének, illetve szeméremsértés vétségének megállapítására alkalmas, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.