Medián: Orbán javított, de a többség szerint továbbra is Magyar Péter lenne alkalmasabb miniszterelnöknek
A teljes népességben még mindig Magyar Pétert tartják alkalmasabbnak a miniszterelnökségre, a júniusi adatokhoz képest azonban Orbán Viktor is javított a megítélésén – ez derül ki a Medián szeptemberi felméréséből, amiről a hvg360 számolt be.
A Medián mérése szerint a teljes népességben még mindig vezet Magyar Péter: 52 százaléka tartja a Tisza Párt elnökét „inkább” vagy „teljesen” alkalmasnak az ország vezetésére, míg Orbán Viktort csak 45 százalékuk – ezzel 9-ről 7 százalékpontra mérséklődött a köztük lévő különbség. A mérés szerint Dobrev Klárát csupán a teljes népesség negyede (25 százalék) tartja alkalmasnak.
Ezzel együtt júniushoz képest 3 százalékponttal nőtt azok aránya, akik Orbánt „teljesen” alkalmasnak tartják a kormányfői posztra, az őt elutasítók aránya pedig 1 százalékponttal csökkent. Mindeközben 3 százalékponttal csökkent a Magyar Pétert „teljesen” alkalmasnak találók aránya, és 2-vel nőtt azoké, akik egyáltalán nem tartják alkalmasnak az ország vezetésére.
A mérésből kiderült az is, hogy a Fidesz-szavazók között sokkal nagyobb arányban vannak azok, akik teljesen alkalmasnak találják Orbán Viktort – náluk 80 százalékos ez az arány, míg a Tisza-szavazóknak csupán 37 százaléka gondolja úgy, hogy Magyar Péter teljesen alkalmas a kormányfői szerepre.
A HVG múlt héten hozta nyilvánosságra a Medián szeptemberi pártpreferencia-felmérését: ebből az derült ki, hogy a Fidesz nyár eleje óta javítani tudott a biztos szavazóknál, de még így is 13 százalékpont a Tisza előnye.