A II. János Pál pápa téren élő hajléktalanok szerint heteken át verték és alázták őket neonáci fiatalok
Nem egyedi eset volt a II. János Pál pápa téren augusztus 24-én történt bántalmazás, a Lakmusz cikke szerint neonáci fiatalok heteken át alázták és verték a téren élő hajléktalanokat.
Ahogy korábban megírtuk, augusztus 24-re virradóan egy fiatalokból álló csoport úgy megvert egy férfit a Keleti pályaudvarhoz közeli téren, hogy az életveszélyesen megsérült. A rendőrség később arról írt, a férfit kifejezetten etnikai hovatartozása miatt bántalmazták, majd a 24.hu arról számolt be, hogy az áldozat egy román állampolgárságú hajléktalan ember volt. Az ügyben mostanra hat személy van letartóztatásban, közülük négyen fiatalkorúak.
A Lakmuszhoz mindeközben eljutott két videófelvétel: ezek közül az egyiken egy földön fekvő férfi fejét több mint egy tucatszor megtapossák, megrúgják. A lap szerint több jel is arra mutat, hogy ez a fenti, augusztus 24-i esetről készülhetett, a videót az elkövetők rögzítették. A másik videón két másik, kartondobozokon ülő hajléktalan bántalmazása látszik, illetve az is kiderül belőle, hogy az egyik elkövető mindkét támadásban részt vett.
A lap több, a II. János Pál pápa téren élő hajléktalannal is beszélt: a videókból ruhája alapján többen is felismerték az egyik elkövetőt, a hajléktalanokra támadó csoportot pedig neonáci vagy skinhead fiatalokként írták le, akik sorozatosan követtek el erőszakot a téren élő hajléktalanokkal szemben. Elmondásuk szerint néhányan visszatérő jelleggel egy általuk fejlesztett játékkal alázták meg a hajléktalanokat. Ennek az volt a lényege, hogy feltettek egy történelmi kérdést: ha magyar vagy és tudod a választ, megúszod, ha nem, akkor verés a következmény.
A Lakmusznak nyilatkozó egyik férfit például a második világháború végéről szóló kérdéssel keltették fel egyik hajnalban – neki szerencséje volt, mert támadói elégedettek voltak a válaszával, így a maszkos férfiak csak egy Szálasi-féle „Kitartással” köszöntek el tőle. Másikuk azt mondta, egyik hajnalban négy fiatal vette körbe, majd egyikük letérdeltette és arra kényszerítette, puszilja meg a bakancsát. A hajléktalan férfi engedelmeskedett, de ennek ellenére is megverték.
Shakkour Aram helyi önkormányzati képviselő szerint szintén augusztus 24-én ukrán nemzetiségű menekülteket is bántalmaztak a téren. A 4-5, köztük egy kárpátaljai férfiból álló csoport a téren aludt, amikor ismeretlenek sörösüvegekkel támadtak rájuk, többjüket fejbe is vágták. Shakkour Aram azt mondta, az érintettek a rendőrségi kihallgatáson felismerték az elkövetőket és látták a szüleiket is. „Fehér magyarok voltak” – idézte a képviselő az ukrán áldozatokat.